Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Elmaradt a Fidesz-elnök és az áramszolgáltatók találkozója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ügyészségi feljelentést fontolgat az MSZP az Orbán-kormány villmamosenergiaár-képzési politikája miatt.

Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára azt mondta: az előző kormány tevékenysége 116 milliárd forint kárt okozott az országnak.

Hozzátette: felveti a hűtlen kezelés gyanúját az, hogy Matolcsy György volt gazdasági miniszter a meghatározott díjnál nagyobb összeget juttatott két új erőműnek.

Emiatt vizsgálatot indít az Országgyűlés gazdasági bizottságának energetikai albizottsága, és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is.

A Fidesz elnöke a felvetésre azt mondta: a szakmai részletkérdésekben nem tud érdemi információt mondani, ugyanakkor megismételte: a kormány határozhatja meg az áram fogyasztói árát, amely az elmúlt 3 évben 40 százalékkal emelkedett.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az erőművek vezetői MSZP-s politikusokkal tartott tegnapi megbeszélésük után mondták le a Fidesz által kezdeményezett mai találkozót. Gál J. Zoltán tagadta, hogy ebben szerepe lenne a szocialistáknak.

Közben az Erőművek Egyesülete úgy döntött, hogy a jövőben az illetékes albizottsággal tárgyal meg minden olyan kérdést, amely a privatizációs- és a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket érinti.