Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány: folytatódik a hiány csökkentése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Folytatódik a költségvetési hiány csökkentése, de a kormány nem tervezi az autópálya-építés leállítását és a szociális kiadások lefaragását. Erről a miniszterelnök beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

A kormány tisztában van azzal, hogy feszültségek vannak a büdzsében, de a gazdaság többi része jól működik. A kormány a költségvetés ügyében „meglehetősen tudatosan” teszi a dolgát – mondta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő közölte: reményeik szerint a nagyobb gazdasági növekedéssel az ország „kinövi” a költségvetési hiányt. Hozzátette: 2001-ben még 9 százalékos volt a deficit, idén viszont 6 százalékos, jövőre pedig 5 százalék alatti lesz.

Ennél nem szabad gyorsabban csökkenteni a hiányt – mondta Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök szerint a mai magas deficit hátterében a túl ambiciózus programok állnak, amelyeket még az Orbán- és a Medgyessy-kormány hirdetett meg. „Elég vastagon fogott a ceruzájuk” – tette hozzá.

A miniszterelnök azt mondta, hogy az euró bevezetéséhez, a költségvetési hiány csökkentéséhez szükség van a nagy ellátórendszerek reformjára. Ezek közül kiemelte a közoktatás, a szociális ellátás és az egészségügy, valamint az államigazgatás átalakítását.

A nagy reformokhoz azonban csak akkor lehet hozzákezdeni, ha azokra a társadalom felkészül, és megvan hozzá a politikai felhatalmazás is – közölte.

A kormányfő elmondta, hogy a választás előtt elkészülnek azok a törvényjavaslatok, amelyeket a reformokhoz fontosnak tart. Ezeket bemutatja a Magyar Szocialista Pártnak, és ha a választásokon nyernek, akkor ezek a jogszabályok teszik ki az első száz nap programját. Az államigazgatás reformja köztük lesz – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Hozzátette: csökkenteni kell az állami intézmények, háttérintézmények számát, és szükség van a kormányzati szerkezet átalakítására is. Szerinte elég lenne, ha a jövőben csak 10-12 minisztérium működne.

A kormányfő az Európai Unió keretköltségvetésével összefüggésben azt mondta: nem elegendő indok a magyar vétóra az, hogy a nettó befizetők nem akarnak több pénzt adni a büdzséhez.

Tárgyalni kell annak érdekében, hogy a magyar igények a lehető leginkább teljesüljenek – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő jelezte, hogy Magyarország kész a kompromisszumokra, ha teljesülnek elvárásai. Ezek közül Gyurcsány Ferenc kiemelte azt, hogy az uniós támogatásokat fel lehessen használni a kisebb utak és a lakásállomány felújítására. Magyarország igénye, hogy az önkormányzati beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adót is lehessen uniós forrásból finanszírozni.

Az uniós költségvetési alku utolsó éjszakai vitái arról szólnak, hogy megpróbálják a fontos, egyedi kérdéseket is beépíteni a javaslatba. Születhetnek speciális, Magyarországra vonatkozó szabályok is – közölte. Hozzátette: lobbizik azért, hogy a közép-magyarországi régióra ilyen különleges szabályok vonatkozzanak.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: a kormány célja, hogy a felzárkózást szolgáló kohéziós források ne csökkenjenek, a pénzt Magyarország a számára legmegfelelőbb formában költhesse el, valamint az egy főre jutó támogatások tekintetében az első három hely valamelyikén legyen. Hozzátette: elégedett lenne, ha ez sikerülne.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány nem kíván a forint gyengülése miatt beavatkozni azok érdekében, akik devizahitelt vettek fel, hiszen ezt a forintban eladósodottakért sem tette meg, amikor 10 százalék volt a jegybanki alapkamat. Emlékeztetett arra is, hogy a devizahitelt választók azért döntöttek a külföldi valuták mellett, mert alacsonyabb kamattal számolhattak.

Rogán Antal fideszes frakcióvezető-helyettes felvetésével kapcsolatban Gyurcsány Ferenc kijelentette: nem került szóba a Budapest Airport Rt. privatizációja a brit miniszterelnök budapesti látogatásán.

Tony Blair nem „alacsonyodik oda”, hogy egy brit cég érdekében lobbizzon – tette hozzá.

Orbán Viktor Fidesz-elnök adójavaslatairól szólva azt mondta: a volt kormányfőnek havonta változik az álláspontja számos ügyben.