Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Indul a negyedik Földért életjáradék program

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gazdálkodók januártól köthetik meg a szerződéseket földjeik felajánlásáról a Nemzeti Földalappal a Földért életjáradék program keretében. A kormány 40-60 ezer új felajánlóval számol. A Fidesz elégedetlen a szocialisták elképzeléseivel.

A korábbi programokhoz képest változást jelent, hogy a befogadható földterület nagysága egy hektár és húsz hektár között lehet, értéke nem haladhatja meg a három millió forintot – jelentette be Magda Sándor, az MSZP-frakció agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportjának vezetője.

A szocialista politikus az InfoRádióban elmondta: sokan azért vesznek földet, hogy felajánlják az Nemzeti Földalapnak (NFA), ezért korlátozást vezettek be, így a 2002 után vásárolt és a földalapnak felajánlott területeket külön megvizsgálják.

A munkacsoport-vezető közölte: az Országgyűlés úgy döntött, hogy 2006-tól az 55 éves korban nyugdíjba vonulók is felajánlhatják földjeiket. Hozzáfűzte: a következő, ötödik program várhatóan 2006 második felében indul.

Lengyel Zoltán fideszes képviselő úgy vélekedett, hogy az elmúlt három és fél évben a kormány érdemben nem tett semmit a mezőgazdaság érdekében.

Ezért szajkózzák folyamatosan a Földért életjáradékot programot - tette hozzá.

A politikus szomorúnak nevezte, hogy a szocialisták programja nem lendíti fel a föld forgalmát, hanem az állami tulajdont növeli.