Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A brit nagykövet szerint Magyarország jól járt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Londonban egyértelmű sikerként könyvelik el a brit elnökség munkáját, nemcsak azért, mert megszületett az Európai Unió 2007 és 2013 közötti keretköltségvetése, hanem azért is, mert megindultak a csatlakozási tárgyalások Törökországgal és Horvátországgal. Ezt Nagy-Britannia magyarországi nagykövete mondta az InfoRádiónak.

John Nichols emlékeztetett: a nyáron kudarcba fulladt a luxemburgi csúcsértekezlet, és ezután az unió támogatói közül is sokan gondolták úgy, hogy a brit elnökség késlekedik az új javaslattal, illetve nem eléggé elkötelezett az európai gondolat mellett.

Erre teljes mértékben rácáfolt Tony Blair brit kormányfő rugalmassága a Nagy-Britanniának járó visszatérítések 20 százalékos lefaragásával - jelentette ki John Nichols.

Hozzátette: Tony Blair tisztában volt azzal, hogy a költségvetés elfogadtatása bonyolult folyamat, amiért odahaza és uniós körökből egyaránt kritizálják majd.

A nagykövet sikeresnek minősítette Magyarország tárgyalásait. Kiemelte, hogy a magyarok az első brit javaslathoz képest egymilliárd euróval kapnak többet, és így az egy főre jutó támogatások tekintetében a 25 tagállam közül a második helyen állnak.

John Nichols felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós források felhasználása egyszerűsödik. A nagykövet kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy a mezőgazdasági támogatások ügye napirendre került, és 2013-ig meg kell oldani ezt a kérdést.

Ez egy olyan költségvetés, amelyért senki nem rajong, de mindenki elfogadta - tette hozzá John Nichols.

A nagykövet úgy véli, hogy a jelenlegi uniós keretek között már önmagában az is óriási jelentőségű, hogy 25 ország vezetője azonos platformra tudott kerülni.