Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Véghajrá a parlamentben - összefoglaló

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A parlament megszavazta a jövő évi költségvetést, módosította az adótörvényeket és bevezette a babakötvényt hétfői ülésén.
Költségvetés

A jövő évi költségvetés kiadási főösszege 7.506,9 milliárd forint, a bevételi főösszeg pedig 5.975,5 milliárd forint. A jövő évi hiány a tervek szerint 1.531 milliárd forint lesz.

Csődeljárás, adózás

Az Országgyűlés módosította a csőd- és felszámolás eljárással kapcsolatos szabályokat. Ennek értelmében a fizetésképtelen cégek ügyvezetői, illetve vezető tisztségviselői magánvagyonukkal is felelnek, ha nem a hitelezők érdekeit helyezik előtérbe, és csökken a vállalkozás vagyona.

A képviselők módosították az adótörvényeket: elhalasztották az elektronikus bevallási rendszer eredetileg januárra tervezett kezdetét, hosszabb felkészülési időt biztosítva az érintetteknek.

Jövőre az őstermelők az uniós szabályokhoz igazodva nemcsak élő állatot, hanem húst is értékesíthetnek.

Nyugdíjkorrekció, babakötvény

Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el a nyugdíjkorrekciós programot. A döntés több mint két és fél millió nyugdíjast érint, akiknek juttatásai átlagosan mintegy 50 ezer forinttal emelkednek évente.

A program szerint a saját ellátásra nem jogosultak házastársuk nyugdíjának 60 százalékát kapják meg 2006-tól, a korábbi 50 százalék helyett.

Az 1988 előtt nyugdíjba vonultak ellátása 2007-től növekszik átlagosan 4 százalékkal, míg az 1988 és 1998 között megállapított nyugdíjak korrekcióját 2008-ban és 2009-ben hajtják végre.

A parlament jóváhagyta a babakötvény bevezetését, így minden 2005. december 31. után született csecsemő 40 ezer forint állami támogatást kap önálló életkezdéséhez. A rászorulók 7 és 14 éves korukban további 42-42 ezer forintot kapnak.

Lombikbébi szingliknek is

Az Országgyűlés az egészségügyi törvény módosításával egyedülálló nők számára is elérhetővé tette a mesterséges megtermékenyítést.

A beavatkozás akkor végezhető el, ha egy nő életkora vagy egészségi állapota miatt természetesen módon nagy valószínűséggel nem vállalhat gyermeket.

A parlament döntött arról, hogy közeli hozzátartozónak nem csak anonim módon adományozható petesejt.

A törvény rendelkezik arról is, hogy a jövőben nem jelölhető ki dohányzóhely az egészségügyi, gyermekjóléti, és gyermekvédelmi intézményekben, valamint az óvodákban.

Közgyógyellátás, szociális segély

Jövő évtől a közgyógyellátási rendszer módosításával egyéni gyógyszerkeretet állapítanak meg. Eszerint a betegek jövőre havonta legfeljebb 12 ezer forint értékben kaphatnak ingyen gyógyszert krónikus betegségük, és évi 6 ezer forintért az akut panaszok kezelésére.

Az egyéni gyógyszerkeret bevezetésével egy időben megszűnik a jelenlegi gyógyszerlista, így a betegek valamennyi támogatott gyógyszerre felhasználhatják a rendelkezésükre álló pénzt.

A közgyógyellátotti igazolványok teljes körű cseréjét a tervek szerint 2007. júliusig cserélik ki.

A parlament döntés alapján a jövőben a rendszeres szociális segély átalakul a felnőttkorú, jövedelemmel nem rendelkező személy, valamint a családja részére nyújtott támogatássá; a juttatás összege átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik.

Társasági- és szövetkezeti törvény

Jövőre hatályba lép az új társasági törvény; a jogszabály célja, hogy biztosítsa a társaságok gyors és költségtakarékos piacra lépését, és az átlátható működési feltételek megteremtését.

Megszavazta az Országgyűlés a szövetkezetekről szóló törvényt is, amely alapján új szervezeti formaként létrejöhetnek a szociális szövetkezetek, amelyek feladata a munkanélküliek, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévők támogatása.

Fejlesztési koncepció

A magyar gazdaság felesztésének következő 15 éves alapelveit fogalmazza meg az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció.

A dokumentum stratégiai célnak nevezi egyebek mellett a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését, a tudás és műveltség megszerzését és a népesség egészségügyi állapotának javítását.