Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mentő, kevesebb orvos szilveszterkor

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az év utolsó napján öt-tíz százalékkal több mentőautó áll készenlétben, amire szükség is lehet, hiszen majd kétszer annyi riasztás érkezik ilyenkor, mint egy átlagos napon. A kórházakban hétvégi ügyelet szerint dolgoznak.
Mentőszolgálat: egy nehéz éjszaka

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban elmondta: szilveszter az év legnehezebb napja a szolgálat számára; míg egy átlagos napon mintegy 300 alkalommal kell kivonulniuk a mentőknek, tavaly szilveszter éjszakáján több mint 550 esetben kellett ezt megtenniük.

A szóvivő hozzátette: leggyakrabban a túlzott alkoholfogyasztás okoz gondot, sokszor riasztják a mentőket magatehetetlen ittas személyekhez, illetve verekedések sérültjeihez.

Kórházak: mint hétvégén

Akadhatnak újévkor apróbb hiányosságok a kórházi ügyeleti rendszerben, de ezzel együtt is folyamatos lesz a betegellátás – mondta el az InfoRádiónak Ari Lajos, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet gazdasági igazgatója.

Hozzátette: a kórházakban hétvégi ügyelet szerint dolgoznak majd az orvosok és a szakdolgozók. A kialakult munkarend szerint karácsonykor főként a családosok maradhatnak otthon, míg szilveszterkor a fiatalokat nem osztják be.

Ari Lajos hangsúlyozta: újévkor ugyan kevesebben dolgoznak, de jellemzően így is elégséges számú orvos ügyel majd.