Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kényszerből az utcán szilveszterkor

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nappali melegedők többsége nem fogadta a hajléktalanokat az óév utolsó és az új év első napján, mert hétvégén nem finanszírozza nyitva tartásukat az állam.

A Menhely Alapítvány munkatársa elmondta: a hajléktalanokat napközben fogadó intézmények bér-, közüzemi és egyéb költségeit csak az év mintegy 260 napján fizeti a kormány.

Gurály Zoltán hozzátette: a főváros csaknem minden kerületében van nappali melegedő, de ezen a hétvégén csak 3-4 tart nyitva. Ennek költségét vagy külön pályázatokból fedezik, vagy ingyen, elhivatottságból dolgoznak a kollégák.

Szólt arról is, hogy a folyamatosan üzemelő, éjszaka is nyitva tartó hajléktalanszállók szilveszterkor sem zártak be. Az utcai szociális munkások folyamatosan dolgoztak, Budapesten mintegy tucatnyian járták az utcákat. Budán egy, Pesten pedig két krízisautó dolgozott.