Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Februárban tárgyal a parlament a pártok ingatlanhasználatáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Várhatóan februárban tárgyalja újra az Országgyűlés a pártok ingatlanhasználatáról szóló törvényt, amelyet a köztársasági elnök a múlt héten megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke felkérte a parlament alkotmányügyi bizottságát az előterjesztés újbóli tárgyalásának előkészítésére - közölte Altorjai Anita, a parlament sajtófőnöke.

Az Országgyűlés december 13-án 168 igen, 1 nem szavazattal és 147 tartózkodással fogadta el Molnár Gyula (MSZP) és Bőhm András (SZDSZ) törvényjavaslatának egyszerű többséget igénylő részét, míg a kétharmados támogatást igénylő rendelkezéseket elutasította. A szavazásnál a Fidesz, az SZDSZ és az MDF tartózkodott.

Sólyom László döntését azzal indokolta, hogy álláspontja szerint a pártok egyenlő versenyhelyzete alapvető feltétele a demokráciának, és egyúttal a demokratikus többpártrendszer megújulási képességének.

Az elnök szerint ez különösen igaz a pártok állami anyagi támogatására vonatkozó jogi szabályozásra.

Sólyom László nem ért egyet azzal, hogy a törvény egy, a pártok esélyegyenlőségét biztosító, elvileg minden párt számára elérhető, nyitott szabályozást szüntet meg, és az eddigi feltételes és határozott célhoz kötött juttatás helyett egyszeri, végleges anyagi támogatásban részesíti a kedvezményezett pártokat.