Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kevés a magyar vadászpilóta

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nincs elég magyar vadászpilóta, aki a kanadai képzésben részt venne - közölte a honvédelmi miniszter. Juhász Ferenc elmondta: a honvédség nehezen tudja feltölteni az előző kormányzati ciklusban kötött szerződésben szereplő létszámkeretet, az ügyben tavaly vizsgálat is indult.

A honvédelmi miniszter szerint a magyar vadászpilóták kanadai képzéséről kötött szerződés szerint négy ezrednyi vadászpilóta képzésére lenne lehetőség. Az évente két és fél milliárd forintba kerülő program 17 évre szól és minden esztendőben nyolc pilóta kiképzését teszi lehetővé, azonban módosítási lehetőség nem szerepel benne.

Juhász Ferenc elismerte, hogy ez összességében olcsóbb, mintha saját erőforrásból kellene megoldaniuk a pilóták képzését. A honvédelmi miniszter szerint tavaly már voltak gondjaik, egészségügyi problémák és kibukás miatt is hazaküldtek hallgatókat Kanadából.

Juhász Ferenc elképzelhetőnek nevezte, hogy a kormány kezdeményezi: a vadászrepülőgép-pilóták képzése mellett helikopterpilóta-oktatásra is küldhessenek hallgatókat Kanadába.