Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felújítják a panellakásokat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
December végéig 1.565 pályázatot adtak be az önkormányzatok a panelépületek energiatakarékos felújítására. A pályázatok 75 ezer lakást érintenek, a legtöbb igény Székesfehérvárról érkezett. A Fidesz szerint a kormány nem nyújt valódi segítséget.

A regionális fejlesztéséért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: a felújításokkal több, mint 40 milliárd forintos beruházás valósulhat meg.

Kolber István hozzátette: 12 ezer otthon felújításának támogatásáról már megszületett a döntés.

A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta: a panelfelújítási pályázat "felülről nyitott", ami azt jelenti, hogy minden kifogástalan pályázat megkapja a támogatást.

A korábbi pályázatok eredményeként 2004-ig 36 ezer otthonban végezték el az energiatakarékos felújítást.

A Fidesz szerint a kormány csak a választások közeledtével foglalkozik a panelházakban élőkkel. Mádi László képviselő közleményében hangsúlyozta: a „luxusbaloldal” nem nyújt valódi segítséget, inkább a következő kormányra hárítja a helyrehozatal finanszírozását.