Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szabadesés 100 millió forintért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Új játékot vásárolhat több mint 100 millió forint hitel felvétele után a Fővárosi Vidámpark. A fővárosi SZDSZ-frakció vezetője közölte: a fejlesztés érdekében a fővárosi önkormányzat illetékes bizottsága módosította a részvénytársaság üzleti tervét.

Bőhm András elmondta: a vidámpark látogatói számának növeléséhez feltétlenül szükségesnek tartották, hogy az idén egy új, látványos játékkal gyarapodjon a park.

A várhatóan március végéig megérkező 37 méter magas toronyban a szabadesést ismerhetik meg a látogatók.

A vidámpark számításai szerint 12 százalékos kihasználtság, illetve személyenként 800 forintos belépődíj esetén a játék ára 3 és fél év alatt térülne meg.

A létesítmény tavaly nyáron elfogadott stratégiai tervében még egy új óriáskerék vásárlásával számoltak, de nem érkezett megfelelő minőségű és árú ajánlat.

Schiffer János főpolgármester-helyettes az InfoRádióban elmondta: az új játékkal nem zsúfolják túl a területet, bár régóta tervezik néhány játék elköltöztetését, és egy nagyobb park létrehozását.