Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Távmunkaprogram vállalkozásoknak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vállalkozások és intézmények is pályázhatnak a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium távmunkahelyek létrehozását szolgáló kiírására, melyre március közepéig lehet jelentkezni.

A tárca honlapján megjelent pályázati felhívás szerint a munkaadók egy távmunkahely létesítésére legfeljebb 616.100 forintos támogatást nyerhetnek el, a pénzt bérköltségekre és képzések finanszírozására használhatják.

A pályázatokat március 20.-áig lehet beadni, és még abban a hónapban elbírálják. A pályázók közül előnyben részesülnek azok, akik hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak.

A bértámogatás összege fél évig a távmunkás bruttó munkabére, de legfeljebb 70 ezer forint, és annak járulékai. A fél év alatt ez legfeljebb 566.100 forint lehet.

Tavaly mintegy 140 cég, intézmény, egyéni vállalkozó jutott hozzá az állami támogatáshoz.