Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Növelné a tudományos kutatások támogatását az MSZP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A tudomány helyzetéről és támogatásáról folytatott megbeszélést Hiller István, az MSZP elnöke Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. A pártelnök hangsúlyozta, hogy az MSZP elkötelezett a tudomány jelentősebb támogatása mellett. Vizi. E. Szilveszter szerint a tudósok az MSZP-től és a Fidesztől is támogatást várhatnak munkájukhoz.

A magyar tudomány helyzetéről szóló akadémiai beszámoló támogatására kérte Hiller Istvánt, az MSZP elnökét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Vizi E. Szilveszter a megbeszélést követően az InfoRádiónak elmondta: egyetértettek Hiller Istvánnal abban, hogy Magyarország jövője és a gazdaság sikere attól függ, milyen mértékben tudjuk felhasználni a hazai szellemi tőkét.

Hiller István szocialista pártelnök arról biztosította Vizi E. Szilvesztert, hogy fontosnak tartja az alapkutatások támogatásának növelését. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint mindkét nagy párt elnöke érzékeny a tudományos területre és fontosnak tartják a terület támogatását.

„Ami még különösen fontos volt számomra, hogy az Akadémia szerepét nagyra értékelik, és nagyon fontosnak tartják, hiszen az Akadémia pártoktól és kormánytól teljesen független önkormányzat és ez az önkormányzat éppen a pozíciójánál fogva komoly segítséget tud nyújtani a mindenkori kormánynak” – fogalmazott Vizi E. Szilveszter.

A megbeszélés után az MSZP közleményt adott ki, melyben hangsúlyozza: fontosnak tartja a tudományos kutatás és fejlesztés minél jelentősebb támogatását.