Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kóka János egykulcsos adórendszert szeretne

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gazdasági miniszter szerint Magyarországon az összes adónemre kívánatos lenne a 20 százalékos, egykulcsos adórendszer bevezetése. Kóka János az Ernst and Young budapesti konferenciáján hozzátette: ebben az esetben megszűnne a helyi iparűzési adó.

A miniszter arról is beszélt, hogy a versenyképesség erősítését szolgálja az autópályák építése, és ide tartozik a Budapest Airport Rt. privatizálása is, amelynek révén Budapest a régió légi közlekedési központja lehet.

Kóka János az esemény után újságíróknak azt mondta, hogy az ügyben nem miniszterként, hanem szabad demokrata politikusként mondta el véleményét.

Nem támogatja az egykulcsos adórendszer bevezetését a két nagy párt.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke január 15-én azt mondta, hogy azért nem ért egyet az egykulcsos adórendszerrel, mert azzal nem lehetne biztosítani a családi kedvezményeket.

Hiller István, az MSZP elnöke ugyanaznap szintén elutasította az egykulcsos adórendszer bevezetését.

Az MDF elnöke szerint a Fidesz és az MSZP figyelmen kívül hagyja az egyszerűsített vállalkozói adó bevezetésének jó tapasztalatait, amikor elutasítja az egykulcsos adórendszert.

"Egyértelműen azt üzenték az eva-kötelezettek, hogy nem akarnak adót csalni. Ha elviselhető az adó mértéke, akkor befizetik" - mondta az InfoRádióban Dávid Ibolya.

A politikus közölte: a balti államok példája azt mutatja, hogy az egykulcsos személyi jövedelemadó csökkenti a munkanélküliséget és serkenti a gazdaságot.

Az MDF 18 százalékban határozná meg az adókulcsot - tette hozzá.