Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány: a Fidesz két és fél havi nyugdíjjal játszik

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök szerint Orbán Viktornak a tb-járulék csökkentésére tett javaslata 500 milliárd forintba kerülne, és a nyugdíjak kifizetését közvetlenül is veszélyeztetné.

A Fidesz elnöke az InfoRádióban elmondta: pártja már július 1-jén egyharmadával csökkentené a tb-járulékot. Orbán Viktor hozzátette: a kieső bevételeket az új adófizetők ellensúlyoznák.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy „bizarr javaslat” játszani két és fél havi nyugdíjjal.

„Ez a javaslat a nyugdíjalapok csökkentésére irányul, márpedig ez a csökkentés 500 milliárd forint nagyságrendű pénzt vesz el a nyugdíjrendszerből, ez pedig két és fél hónap nyugdíj” – közölte a kormányfő.

Hozzátette: az elmúlt 15 év azt mutatta, hogy a járulékcsökkentés nem teremt elegendő munkahelyet.

Orbán Viktor ezzel szemben úgy vélekedik, hogy az intézkedés hatására 10 ezer új munkahely jöhet létre.

Szerinte e nélkül sokan elveszíthetik állásukat, ami további terhet jelentene az államnak.

A gazdasági élet szereplői várják a radikális járulékcsökkentést – mondta Orbán Viktor.