Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány szerint nincs visszaút a szocializmusba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A miniszterelnök az Országgyűlésben értékelte kormánya munkáját és az ország helyzetét. Gyurcsány Ferenc a többi között azt mondta, hogy ma az átlagos jövedelmek egyharmaddal érnek többet, mint 2002-ben. A kormányfő beszélt arról is, hogy az infláció az elmúlt két évtizedben nem volt olyan alacsony, mint most. Az ellenzék a munkahelyteremtést és a be nem váltott ígéreteket kérte számon a miniszterelnökön.

"Mi, liberálisok és szocialisták büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt négy év célkitűzései alapvetően (…) sikerültek" – összegezte az elmúlt négy évet Gyurcsány Ferenc a Magyarországért és a köztársaságért című felszólalásában.

Közölte: ebben a parlamenti ciklusban egyharmadával nőtt a jövedelmek és 25 százalékkal a nyugdíjak vásárlóereje, a családtámogatási rendszer átalakításával pedig jelentősen emelkedett az egy gyermekre jutó támogatás összege.

A jövedelem-felzárkóztatás kiemelkedő volt az egészségügyi és a szociális területen – tette hozzá.

"Megvalósult az árstabilitás"

Az alacsony inflációval megvalósult a forint stabilitása, csökkentek az adók - köztük 26-ról 21 forintra az átlagkeresetek adója, valamint 25-ről 20 százalékra az áfa felső kulcsa -, és míg 2002-ben 100 forint munkabér után 56 forint került az államkasszába, 44 pedig a dolgozóhoz, mára 50,8 forint az államé és 49,2 forint a munkavállalóé – mondta Gyurcsány Ferenc.

A kormányfő kitért a Fészekrakó program elindítására, az autópálya-építésekre, az iskola-, panellakás- és kórházfelújításokra, valamint arra, hogy ma kétszer annyi támogatást kap átlagosan egy gazda, mint négy éve.

A lakástámogatási rendszer átalakítása azt célozta, hogy az ne az ingatlanbefektetéseket támogassa, hanem az első lakást vásárlókat – mondta a politikus.

Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy mindemellett új feszültségekkel és kihívásokkal is szembe kell majd nézni.

A legfájóbb feszültségforrások között említette a szociális kiigazításokra és a fejlesztésekre felvett hiteleket, a munkanélküliséget, a szegénységet, az államigazgatási reform elmaradását, valamint azt, hogy az országban sokan csalódottak a politika hangneme miatt.

"Nincs út vissza a szocializmusban"

Nincs út vissza a szocializmusba, és nincs út előre a „polgári szocializmus fából vaskarika rendszerébe sem”, Magyarországon szociális piacgazdaságot szeretnénk teremteni – mondta a miniszterelnök.

"Egy jól működő gazdaság és egy szociálisan igazságos, szolidáris társadalom az, amely előremutat, amely képes Magyarország legtöbb kihívására válaszolni, és amely a biztonságot nem a múltba való visszafordulással, hanem bátor, jövőbe mutató politikával, okos kompromisszumokkal találja meg" - mondta.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: erős Magyarországot szeretne a jogok tiszteletében, az intézmények működésében a más országokkal vívott versenyben és az ország polgárainak védelmében.

A köztársaság ereje és cselekvőképessége polgárai hozzájárulásán múlik. Az erős Magyarországhoz nem vezet út az adófizetők kontójára vállalt, féktelen ígérgetésen keresztül – tette hozzá.

"Pénzt ígérni könnyű"

A kiadások súlya alatt már ma is nyög a költségvetés, ezért nem lehet felelőtlen ígéretekkel tovább terhelni azt. Pénzt ígérni könnyű, de nem mindig a legcélravezetőbb megoldás – vélekedett Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök közölte: Magyarország megerősödésének három olyan forrását látja, amelyek az adóforintoktól eltérően bőven rendelkezésre állnak.

Az első ilyen forrás az állam és intézményei működésének átalakításában rejlik. A következő kormányzati időszak legfontosabb feladata az igazgatás, az egészségügy és a kistérségi együttműködés átfogó reformja – vélekedett.

A kormányfő szólt a munkavállalókat védő szabályok kidolgozására vonatkozó kormányzati tervekről, valamint a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatásban betöltött szerepéről.

A hazai kis- és középvállalkozások segítése érdekében a kormány létrehozza a Magyar Vállalkozások Bankját - folytatta a kormányfő, hozzátéve: ebben valamennyi olyan intézmény együtt lesz, amely ma szétszórtan, sokszor nem összehangoltan működik. A vonatkozó jogszabály-javaslatokat február végéig dolgozza ki a kormány.

"Sportszerűséget kérek és ajánlok"


Orbán Viktor vasárnapi beszédének tükörképeként a miniszterelnök felsorolta néhány vállalkozó példáját, akik előrevitték a maguk és az ország ügyét az elmúlt négy évben.

Gyurcsány Ferenc közölte: nem támogat olyan politikát, amely radikális járulékcsökkentéssel veszélyezteti a szociális biztonságot.

"Sportszerűséget kérek és sportszerűséget ajánlok" – mondta. Szerinte az ország belefáradt a pártcsatározásokba, ezért a pártharcok helyett összefogásra van szükség.

Pártvélemények

Varga Mihály fideszes alelnök azt mondta, hogy az elmúlt években romlott a munkahelyteremtés esélye, a kormányzati ciklus alatt 5,8 százalékról 7,3 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya, a pályakezdő állástalanok száma pedig 24 ezerről 42 ezerre emelkedett.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az elszalasztott lehetőségek négy évének nevezte a mostani parlament ciklust. Hozzátette: az ország nem tudott élni az európai uniós csatlakozás adta lehetőségekkel.

Hiller István, az MSZP elnöke úgy vélekedett: a választások tétje, hogy felfordulás, vagy nyugalom és biztonság lesz Magyarországon.

Kuncze Gábor szabad demokrata elnök szerint szembe kell nézni a problémákkal, és megvalósítható javaslatokat kell tenni. Hozzáfűzte: "lehet politikai show-t csinálni Viki bácsi elintézi címmel, de nem biztos, hogy ez az igazi megoldás."