Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bíróságok csapdahelyzetben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint csapdahelyzetbe kerültek a bíróságok az akadálymentesítési kötelezettség miatt, mert sem pénzt, sem haladékot nem kaptak a törvényi előírások teljesítésére.

Lomnici Zoltán, aki egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke is, hangsúlyozta: a fogyatékkal élők joggal várják el a bíróságoktól, hogy épületeiket tegyék számukra is megközelíthetővé, ugyanakkor az ehhez szükséges egymilliárd forintot nem biztosítja a költségvetés.

A közelmúltban az egyenlő bánásmód hatósága elmarasztalta a Pesti Központi Kerületi Bíróságot, mert nem gondoskodott az épület akadálymentesítéséről.

Lomnici Zoltán ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a mintegy 100 magyar bírósági épület kétharmadánál indokolt lehet ilyen határozatot hozni.