Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A három \"E\" politikája: egyeztetés, eredménytelenség, egymásra mutogatás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem hozott eredményt a miniszterelnök-jelöltek vitájáról szóló négypárti egyeztetés. Egyelőre tehát nem lehet tudni, hogy április 3-án illetve 5-én kik és miről vitatkoznak majd a kampány finisében.
"Nem maradtunk semmiben"

"Nem maradtunk semmiben" - összegezte a szabad demokrata kampányfőnök az egyórás zártkörű egyeztetést.

A tervek szerint április 3-án a parlamenti pártok listavezetői vitáznának, 5-én viszont Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyeztetne.

Úgy tűnik, hogy jelenleg csak az időpont a biztos, hogy kik ülnek asztalhoz, az egyelőre bizonytalan.

Az SZDSZ elfogadja ezeket a feltételeket, az MDF azonban ragaszkodik ahhoz, hogy Dávid Ibolya pártelnök is részt vegyen mindkét vitán.

Az egyiken ugyanis a programokat, a másikon viszont a listavezetők személyiségét ismerhetnék meg a választók.

Egymásra mutogatnak

Az MSZP szerint Orbán Viktor nem akar vitázni. Gál J. Zoltán, az MSZP kommunikációért felelős vezetője elmondta: olyan vitát akarnak, amelyet a négy legnagyobb televízió élőben közvetít, és jelen van egy szakértő is, aki a statisztikai adatok hitelességét ellenőrzi.

A Fidesz szerint viszont Gyurcsány Ferenc nem akar vitázni. Deutsch-Für Tamás, aki az ellenzéki párt kommunikációjáért felel, azt mondta: ezt bizonyítja, hogy a szocialisták újabb és újabb feltételekkel állnak elő.