Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány kissé csalódott, a román kormányfő köszönte

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A többi között a romániai kisebbségi törvény elfogadásának késlekedéséről tárgyalt a magyar és a román miniszterelnök Budapesten. A kormányfők megbeszéléseket folytattak Románia Európai Uniós csatlakozásáról is.

Gyurcsány Ferenc és Calin Tariceanu megbeszélésén elhangzott: a kisebbségi jogok védelmét szolgáló romániai jogszabályok most is magas szintűek és a parlament a kisebbségek bevonásával készíti és tárgyalja a kisebbségi törvényt.

A román kormányfő emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ tagja a kormánykoalíciónak.

Mindkét miniszterelnök méltatta, hogy a tavaly októberi közös bukaresti kormányülés óta eltelt fél évben megnyílt a csíkszeredai főkonzulátus, Budapest és Marosvásárhely között pedig közvetlen légi járat indult.

"Történelmi gondjaink túlnyomó részére és az előttünk álló kihívásokra egyaránt elsősorban az EU-keretekben kell megtalálni a válaszokat" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Calin Popescu Tariceanu válaszul elmondta: "Románia erőfeszítéseket tesz a jövő januári uniós csatlakozás érdekében. Köszönet azért, hogy Magyarország másodikként ratifikálta a román csatlakozási dokumentumot".