Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fidesz könnyítené az állampolgárság megszerzését

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz tervei szerint egyéni eljárással, az állandó letelepedés kötelezettsége nélkül is megszerezhető lenne a magyar állampolgárság. Ezt Martonyi János, a Szabad Európa Központ vezetője mondta Budapesten, a nagyobbik ellenzéki párt külpolitikai programját bemutató konferencián. A külügyminiszter a tanácskozáson elhangzott egyes véleményeket hisztériának nevezte.

A volt külügyminiszter hangsúlyozta: a Fidesz soha nem kapcsolta össze a magyar állampolgárság kérdését a választójog ügyével.

A politikus igazságtalannak nevezte, hogy a szomszédos országokban élő magyaroktól megtagadják az állampolgárság megszerzését az állandó letelepedés nélkül, míg a világ más államaiban élő magyarokra ez feltétel nem vonatkozik.

Kiemelte: a nemzeti érdekérvényesítés hatékonyabbá tétele érdekében a Fidesz javasolja a nemzeti egyetértés megteremtését, annak alapján pedig egy külpolitikai stratégia kidolgozásáti.

A volt külügyminiszter szerint Magyarország érdekeit, biztonságát, értékeit az atlanti közösség képes a leghatékonyabban megvédeni. Hozzátette: az atlanti közösség egyes tagjai is tévedhetnek, de ez nem változtat azon, hogy Magyarország közéjük tartozik.

Kiemelt célnak nevezte a közös európai energiapolitika létrehozását.
"Magyarországnak választania kell: az európai szolidaritást tartja a legfontosabbnak, vagy időleges, részleges, látszatelőnyök kedvéért kíván kétoldalú kapcsolatok révén sajátos előnyöket elérni" - tette hozzá.

Martonyi János szerint a közép-európai együttműködésre ma nagyobb szükség van, mint valaha, a visegrádi kooperációt pedig tovább kell fejleszteni.

A politikus stratégiai ügynek nevezte a mindenkori magyar-lengyel barátságot.

Utóbbi kapcsán megjegyezte: "a magyar diplomácia történetében még nem fordult elő, hogy a lengyel államfőt megtagadta fogadni a magyar miniszterelnök és a házelnök. Ezért a felelősséget vállalni kell".

Martonyi János a beilleszkedést, az együttműködést és az összetartozást nevezte meg a Fidesz külpolitikai programja fő pontjaiként.

Somogy: hisztéria


"Érthetetlen, hogy Lech Kaczynski programja kapcsán megalapozatlan, felfokozott hisztéria alakult ki, ami csak ronthatja az általam is nagyon fontosnak ítélt magyar-lengyel relációt" - közölte a külügyminiszter.

Somogyi Ferenc úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor kormányzása alatt a fideszes miniszterelnök politikájának következményeként a visegrádi együttműködés gyakorlatilag teljesen megbénult.

2006 első felében pedig a V4 tevékenységének legdinamikusabb és legeredményesebb fél évét zárhatjuk le - tette hozzá.