Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Áradnak a folyók, szakadnak a gátak, veszélyben a szigetek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szinte minden jelentősebb magyarországi folyó árad. Tátnál és Esztergomnál a legsúlyosabb a helyzet, a Duna várhatóan az eddig mért legmagasabb szinten tetőzik kedden. Elhúzódó magas vízállásra kell számítani a Tiszán is. Gyurcsány Ferenc bejelentette: a kormány nem rendel el vészhelyzetet. Ezt a főpolgármester kérte korábban.

Magyarországon több mint négyezer kilométer töltés van, összesen 3.800 kilométeren tartanak fenn valamilyen készültséget, ami csaknem 100 kilométerrel haladja meg az eddigi legnagyobb hosszat.

A folyókon 677 kilométeren van harmadfokú, legmagasabb szintű készültség. Persányi Miklós környezetvédelmi vízügyi miniszter tájékoztatása szerint a Duna legmagasabb vízállása kedden várhatóan eléri a 860 centiméteres szintet Budapesten, ami több, mint a 2002-es nagy dunai árvíz tetőzése, azaz 848 centiméter.

A kormány nem rendel el vészhelyzetet

Gyurcsány Ferenc közölte: egyelőre nem rendel el a kormány vészhelyzetet, mert eddig mindenhol meg tudták védeni a szakemberek a veszélyeztetett területeket.

A kormányfő szólt arról is, hogy további 1 milliárd forintot biztosítanak a védekezésre, és ha az önkormányzatok igénylik, akkor támogatják a közmunkaprogram kiterjesztését az árvízi munkálatokra.

Demszky Gábor kérte a vészhelyzet elrendelését

Korábban a főpolgármester vészhelyzet, illetve hajózási tilalom elrendelését kérte a kabinettől a Margitszigetnél, valamint a Duna Római-parti szakaszán. Demszky Gábor a Margitszigeten készülő körgátnál elmondta: a töltést 9 méteresre építik ki.
Hozzátette: a vészhelyzet a kormányzati koordináció, valamint más jellegű intézkedések lehetősége mellett azt is jelenti, hogy a védekezés költségeit nem egyedül az önkormányzatnak kell állnia.
A főpolgármester kifejtette, hogy kilenc méteresre építik a körgátat, mivel az előrejelzések értelmében a jelenleg 815 centiméteres Duna hétfőn 838 centiméteren tetőzik. Ez általában magasabb szokott lenni, mint az előrejelzés.

Benkovics Zoltán, a polgári védelem dandártábornoka nem zárta ki azt sem, hogy a Duna tetőzése meghaladja a 2002-es szintet.

A Duna vízszintje Budapestnél vasárnap délután 822 centiméter volt.


(fotó: magyarorszag.hu)
Éjszaka elkészül a töltés
a Margitszigeten


Várhatóan éjszaka elkészül a Margitszigetet védő töltés. A gát magasításán csaknem 500 ember dolgozik. A vízművek szakemberei mellett tűzoltók, katonás és önkéntesek is részt vesznek a munkában. Közben a Római-parton lezárták az árvízi kapukat. 18 órától nem lehet közlekedni a Pünkösdfürdő utcától a Kalász utcáig terjedő útszakaszon.

Harmadfokú készültség több folyón

Harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Duna mentén Rajkától a Csepel-sziget alsó csúcsáig: a Komárom-Esztergom megyei Tát, Esztergom és a Pest megyei Szentendre térségében a legjelentősebb a műszaki, lakosságvédelmi munka.

Az áradó Duna körbevette a Szentendrei-sziget északi csúcsán fekvő Kisoroszit, a település csak kishajóval vagy légi úton közelíthető meg. A fővárosban a víz elöntötte a Népszigetet és a Hajógyári szigetet is kezdi elönteni az ár.

A Duna mellett harmadfokú a készültség a Tiszán Vásárosnamény és Záhony között, a Rába alsó és középső szakaszán, a Mosoni-Duna alsó szakaszán, a Rábcán, a Marcalon, a Bodrogon, a Hernádon, a Kettős-, a Fehér- és a Fekete-Körösökön, valamint a Hortobágy-Berettyón.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Bodrog árad a legintenzívebben és az előrejelzések szerint a folyó tetőzése a felsőberecki vízmércén hétfőre virradóra várható. A Tisza az előzetes számítások alapján Tokajnál csütörtök környékén tetőzik.
Fennakadások a közlekedésben


(fotó: Független Hírügynökség)

Az árvíz a közlekedésben is fennakadásokat okoz. A dunai áradás miatt a Dunakanyartól Dunaújvárosig valamennyi komp leállt, de az alsó szakaszon még jár az átkelőhajó Paksnál, Dunaszekcsőnél és Mohácsnál.

Több főút szakaszát is lezárták a víz miatt, illetve leállt a vasúti közlekedés az Almásfüzitő-Nyergesújfalu közötti szakaszon.

Pilismarótnál átszakadt a gát

Átszakadt a töltés Pilismarótnál. Benkovics László, az 1800 lakosú település polgármestere az InfoRádióban elmondta: egy ideiglenes gáton tört át a víz, elborítva a községhez tartozó üdülőtelepet, ahol mintegy 400 épület található. Ötven állandó lakost kellett kitelepíteni.

Az áradó folyó miatt szünetel a dunaújvárosi Duna-híd építése. Az építők már kivitték az ártérről a gépeket és a nagy darukat - közölte a projektiroda vezetője.