Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány már megígérte a 100 ezres minimálbért

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kormányra kerülése esetén radikális minimálbér-emelést ígér a Fidesz. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt jelentette be a szerda esti vitában. Gyurcsány Ferenc ugyanerről tavaly beszélt a parlamentben, amikor meghirdette a bérfelzárkóztatási programot.

Ha kormányra kerül a Fidesz, radikális megemeli a minimálbért - jelentette be Orbán Viktor, a párt elnöke, miniszterelnök-jelölt a szerda esti vitában.

"Nem lehet, hogy napi nyolc órai munkából olyan kevés legyen a fizetés, mint most" - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.

Az SZDSZ programjában is szerepelt

A százezer forintos diplomás minimálbér az SZDSZ 2002-es programjában is szerepelt, egészen pontosan úgy, hogy a mindenkori minimálbér kétszerese legyen az összeg.

A közszférában dolgozókra vonatkozó elképzelést a Medgyessy-kormány 100 napos programjával vezette be, 2002 szeptemberében.

Ugyanezen program - és az MSZP választási ígérete alapján - adómentessé tették az akkor ötvenezer forintos minimálbért.

Gyurcsány is 2010-re ígérte

Az MSZP mostani választási programjában az a cél, hogy a minimálbér a létminimum emelkedésénél gyorsabban emelkedjen. Erről a miniszterelnök tavaly szeptemberben beszélt a parlamentben.

Akkor elmondta: azt javasolja az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak, a szociális partnereknek és a Gazdasági és Szociális Tanácsnak, hogy állapodjanak meg a minimálbér emelésének következő négy-ötéves programjáról. Ennek során tűzzék ki célul, hogy 2010-re a minimálbér átlagos összege eléri, vagy meghaladja a 100 ezer forintot.

Az országos érdekegyeztető tanáccsal a kormány többéves megállapodást kötött a minimálbér emelésének üteméről.

7 százalékos gazdasági növekedés kell hozzá

Csaba László közgazdász szerint a minimálbér 100 ezer forint fölé emelése csak 7, vagy annál magasabb gazdasági növekedés mellett képzelhető el. Jelenleg ez azonban csak 3 százalék körül mozog, így Csaba László szerint az elképzelés finanszírozhatatlan. Csaba László az MSZP által ígért 25 százalékos béremelést reálisabbnak látja.

Lehet és kell is

Megvalósítható és megvalósítandó a minimálbér emelése - közölte Bogár László közgazdász. A szakértő szerint alaposan végig kell gondolni, hogy maradhat-e adómentes a minimálbér, azonban erre a kérdésre nem adható automatikus válasz.

A közgazdász az emelést nem tartotta irreálisan magasnak, mivel a javaslat négy év alatt valósulhat meg. Szerinte a munkaerő komplex társadalmi újratermelődéséhez szükség van ekkora összegre. Alacsony bérek mellett a munkaerő minősége is alacsony lesz - mondta.