Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Miniszterelnök-jelölti vita: szóról szóra

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc szocialista és Orbán Viktor fideszes miniszterelnök-jelölt szerdán a pártok által kijelölt megállapodás keretei között vitázott. Véleményüket, elképzeléseiket nyolc témakörben ismertették. Alább a teljes szöveg olvasható.
Bevezető

Gyurcsány Ferenc

: Először is hadd mondjak köszönetet azoknak, akik ezekben a percekben is a gátakon vannak, óvják, védik városaink, falvaink biztonságát, lehetővé teszik azt, hogy mi végezhessük a dolgunkat. Nemcsak itt a stúdióban, hanem természetesen szerte az országban. Szóval köszönet a győzőknek, akik győzik a munkát ott a gátakon. Ami pedig a vitát illeti: elsősorban is azt szeretném ma este elérni, hogy derüljön ki, egy erős és sikeres Magyarországot szeretnénk csinálni közösen, egy olyan országot, amelyben az emberek tehetsége és szorgalma végül eredményre vezet. Igen, hiszek ebben az országban, hiszek abban, hogy csinálható egy jobb ország, milliók akaratából és tehetségéből. Hiszek abban, hogy teremthető egy igazságos ország, ahol nem válik el a fent és a lent. Hiszek abban, hogy teremthető egy olyan Magyarország, ahol a vidékiség, falura születni, az nem átok, hanem nagy, reményteljes lehetőség elindulni az úton, fölemelkedni mindenki számára. Hiszek egy olyan országban, amely nem a múltba fordul, ahol megbecsüljük egymást, ahol a politikai riválisok tudják, hogy bizony szociáldemokrata, konzervatív és liberális együtt alkotja a magyar politikát. Nemcsak becsülik, hanem tisztelik egymást. Ahol a politikában nem a sértések, hanem a megbecsülés az úr. Ilyen országban hiszek. És azt is tudom, hogy ezért képesek vagyunk tenni. Tudom, hogy amit mi képviselünk, a Magyar Szocialista Párt, az erős Magyarországot eredményez, együtt a kormánnyal, együtt az emberekkel és a családokkal tennénk ezért az országért. Gyerünk Magyarország, vagy ahogy mondják az interneten: húzzunk bele.

Orbán Viktor: Én is tisztelettel szeretném köszönteni önöket is, az elnök urat is meg a nézőket is. Én is hadd kívánjak sok sikert, erőt és kitartást azoknak a magyaroknak, akik most a gátakon dolgoznak. Remélem, meg tudják tartani lelkesedéssel és munkával az egyre nagyobb hullámban érkező vizet, nemcsak a Dunán, hanem reményeim szerint majd a Tiszán is. Nos, ami pedig a választásokat illeti, tizenhat esztendővel ezelőtt végrehajtottunk közösen egy rendszerváltoztatást, szabadságot akarunk. A szabadságról sokféle definíció létezik. Én úgy vallom, hogy a szabadság azt jelenti, hogy magunk hozhatunk döntést a saját magunk sorsáról, a családunk sorsáról és a magyar nemzet sorsáról is. Ez a lehetőség áll most előttünk, ezért arra biztatok mindenkit, és arra kérek, hogy vasárnap jöjjön el, és éljen a szabadság adta lehetőséggel, hozzon önálló döntést. Önálló döntést, ami azt jelenti, hogy talán kevéssé a pártkampányokra meg a fizetett hirdetésekre hagyatkozzanak. Arra kérem őket, hogy nézzenek körül a saját házuk táján, családjukban, szomszédságukban, a saját maguk életében, és ítéljék meg saját maguk, a saját maguk tapasztalatai alapján, hogy milyen volt ez a négy esztendő. Ítéljék meg, hogy azt kapták-e, amit szerettek volna, betartották-e az ígéreteket, amit tettek nekik. Ha úgy gondolják, hogy ma jobban élnek, könnyebben élnek, akkor azt tanácsolom, hogy szavazzanak a változatlanságra, ha pedig úgy gondolják, hogy nem azt kapták, nem erre számítottak, nem tartották be az ígéreteket, ha úgy látják, hogy jobban akarnak élni, akkor pedig tisztelettel arra kérem a kedves magyar állampolgárokat, hogy szavazzanak a változásra, és tüntessenek ki bennünket a bizalmukkal.

Mezőgazdaság, a falvak helyzete

Gyurcsány Ferenc: Anélkül, hogy ironizálni szeretnék, azt mondanám, hogy a két legkurrensebb veszély a falvakban, a mezőgazdaságban a politika és a belvíz. Azért mondom, hogy a politika, mert hála istennek, most már mind a ketten kormányoztunk, és látjuk, hogy melyikünk mit tesz a vidékkel és a mezőgazdasággal, és láttam, hogy egy alkalommal már elnök úr pártja egy általunk nem pontosan ismert politikai szövetségkötés eredményeként odaadta a falvat és a mezőgazdaságot egy budapesti ügyvédnek, a Kisgazdapárt elnökének. Láttuk, mi lett a vége. És azért mondom, hogy ez nagy veszély, mert mintha ugyanerre készülne az elnök úr most is. Most nem a Kisgazdáknak, hanem a gazdáknak odaadni a falvat, a Magosznak, ami nem jó hír, mert láttuk, hogy mi lett a vége, ha politikai alku eredménye az, hogy mi van a falvakban, mi van a mezőgazdaságban. Hát volt utána feladatunk elegendő. Hogyha elvittük a politikát a falvakból, akkor végre koncentrálhatunk arra, amit csinálnunk kell. Mit kell tenni? Hogyan lehet egy emelkedő, erős, megtartó erejű vidéket teremteni? Hát elsősorban a mezőgazdaságban, úgy, hogy piacot kell teremteni. És hogy a piacon sikeresnek lehessen lenni, ahhoz fejleszteni kell. De ha már a piacnál vagyunk, szerintem az képviseli jól a vidéket és a mezőgazdaságot, aki például meg tudott állapodni Oroszországgal, s nem hátat fordított Oroszországnak. Elnök úr négy év alatt egyszer sem sikerült, hogy eljusson Moszkvába. Mi vagy ötször. Sőt, idejött Oroszország elnöke. Az történt, ami leginkább kellett a magyar mezőgazdaságnak: megnyitni az új piacokat. Új piacok nélkül nincsen fejlődő mezőgazdaság, fejlődő mezőgazdaság nélkül pedig nincsen megtartó erejű falu. Ehhez persze beruházni kell. Miből lesz beruházás? Abból lesz beruházás, amit fejlesztésként és támogatásként egyre többet adunk. Tudom, hogy nem eleget, hát persze, hogy nem eleget. Éppen kétszer annyit, mint 2002-ben. Kellene még többet? Sokkal többet kellene adni. Kevesebb ez, mint mondjuk a belga gazdáké? Kevesebb. Azért dolgozunk nagyon sokat. Közben védeni kell saját piacainkat. Nem megengedni, ahogyan Graf miniszter úr mondja: Nyugat-Európa szemétlerakó-helye, élelmiszerszemét-lerakóhelye legyen a mi világunk. Meg összekapaszkodni, összefogni. Béteket  akik ott élnek, tudják, mit jelent ez  alakítani. Termelőknek adni a feldolgozást, hogy ne úgy álljanak, mint a kisujjam, mehessenek előre. Sokan beszéltek erről. Mi ezt megtettük a tejiparban, lásd Parmalat, megtettük például borfeldolgozásban Izsákon. Nagyon fontos dolgok ezek. Ezekből a beruházásból, a piacvédelemből és a piacépítésből épül az ország, és hogy nem teszünk különbséget gazda, őstermelő kistermelő és mezőgazdasági vállalkozó között, mert mind a barátaink.

Orbán Viktor: A falun élő emberek, akik a mezőgazdaságból próbálják a családjukat eltartani, talán ők végzik Magyarországon a legnehezebb munkát, úgyhogy a falusi élet nehéz, korán kell kelni, egész nap dolgozni kell, és csak amikor lemegy a nap, akkor térhet haza az ember. A gazdák tették az elmúlt években is a dolgukat, a kormány meg cserbenhagyta őket. Sztrájkokkal kellett kikényszeríteniük azt, ami egyébként járt volna nekik. A gazdáktól nem kell félteni sem a mezőgazdaságot, sem a magyar falut. A legjobb helyen éppen a gazdák kezében lesz majd. Én örülök annak, hogy a Magyar Gazdák Országos Szövetségével sikerült megállapodni, örülök annak, hogy a programjukat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elfogadta. Az egy olyan program, ami esélyt ad a magyar mezőgazdaságnak, és miután valóban sokszor csalódás érte már a mezőgazdaságból élő, falun élő embereket, épp itt az ideje, hogy azt tudjuk mondani, no, hát akkor vegyék a saját kezükbe a sorsuk irányítását, jöjjenek a gazdák, és mutassák meg, hogy mit tudnak. Mi támogatni fogjuk őket ebben a munkában.
Érdekes módon a kiindulópontban megegyezünk az elnök úrral. A gazdáknak is megvan a dolga, meg a kormánynak is megvan a maga dolga. A gazdák az elmúlt esztendőkben tették a dolgukat, előállították a jó minőségű magyar élelmiszereket azért, hogy a mi asztalunkra odakerülhessenek. Azt kell mondanom azonban, hogy a kormány dolga meg az lenne, az lesz majd a jövőben is, hogy piacokat szerezzen ezeknek a termékeknek. Ebben sikertelenek voltunk az elmúlt négy évben. Meg kell védeni a saját piacainkat is. Ma Magyarország, ha így megy tovább, valóban Európa élelmiszerszemét-lerakó telepévé válik. A kormány felelőssége, hogy megvédjen bennünket ez ellen. Megvannak ehhez az eszközei. Az Európai Unión belüli országok ügyesen használják ezeket az eszközöket, nagyon nehéz nekünk ott piacokat szereznünk, ugyanígy kell nekünk is viselkednünk, nem lehetünk Európa balekjai. Meg kell tartanunk a magyar termőföldet, olyan politikát kell folytatni, amely világossá teszi, hogy Magyarországon annyi termőföldet vásárolhatnak a külföldiek, mondjuk az osztrákok, a németek vagy éppen franciák, mint amennyit majd mi fogunk vásárolni az ő országukban. Ha eladjuk a termőföldet, akkor földönfutókká válunk, és egy ország, amely földönfutó, az hazátlan, márpedig mi nem akarunk hontalanok és hazátlanok lenni a saját országunkban. És meg kell védeni a piacainkat is, mert a gazdák jó minőségű termékeire várnak a magyar családok. A magyar gazdaság állapotáról talán egy beszédes számot hadd idézzek: a második. világháborút követően Magyarországon több mint egymillió szarvasmarha volt. Ma körülbelül 720 ezer van; lehet, hogy kevesebb, mint 750 ezer. Jól mutatja, hogy milyen mélyen vagyunk, pedig akkor már átmentek rajtunk egyszer a németek és legalább egyszer az oroszok. Tehát azt hiszem, hogy a magyar mezőgazdaságnak vannak tartalékai, vannak lehetőségei. Azonban a vidéki élet nem csak mezőgazdaságból áll, a falvakban nem csak mezőgazdaságból élnek az emberek. Mindenki azt szeretné, hogy tisztes megélhetést nyújtó munkalehetőséget találjon a lakóhelyén, vagy legalábbis ahhoz közel, és azt szeretné, hogyha nem taszítanák ki az ország közösségéből, márpedig nagyon sok iskolát, óvodát bezártak, postát felszámoltak, és a vidéki emberek joggal érzik úgy, hogy az elmúlt négy év a faluk leépítésének az időszaka volt. Ha ez így megy tovább, akkor a falvaink el fognak sorvadni, márpedig jó minőségű életet falun is lehet élni. Erről szól az Európai Unió, erről szól Nyugat-Európa. Én hiszek abban, hogy erre képesek leszünk. Meg fogjuk védeni a magyar termőföldet, meg fogjuk védeni a magyar piacokat, támogatni fogjuk a gazdákat, hogy kezükbe vegyék a magyar mezőgazdaságot, nem engedjük, hogy a kisiskolákat bezárják, nem engedjük, hogy messzire kelljen vinni a szülőknek a gyermekeiket, nem engedjük, hogy a civilizációból kiszorítsák a falukat, ezért a postákat újra meg kell majd nyitni, az óvodákat újra befogadóképessé kell tenni, szóval mi hiszünk a magyar vidékben.

Gyurcsány Ferenc: Jaj, de veszélyes lenne ez a szónoklat, hogyha Orbán úr még soha nem lett volna kormányon. Akkor bizony retteghetnénk, mert megígérhetne szinte bármit. De hát az, aki piacszerzésről tart nekünk itt hosszú-hosszú előadást, az az a politikus, aki bezárta az Oroszország felé vezető kaput, aki hetykén hátat fordított. Aki azt mondja, hogy meg kell őrizni falvainkban a kisiskolát, annak kormányzása alatt több száz kisiskolát bezártak. Hát miért engedte, miniszterelnök úr akkor, amikor miniszterelnök volt? Miért engedte? Hogyha csak ennyiből állna! Értem én, hogy aggódik a szarvasmarháért, de hát, hogyha megnézte a számokat, akkor utána azt is megnézte, hogy mennyit tejelnek ezek a marhák. Hát sokkal többet! Megváltozott a világ! Nem '45-öt kell nézni! Előre kell menni, bátran, tehetséggel! Aki csak meg akar őrizni és védeni akar, az vereséget fog szenved. Én más utat ajánlok, bátran építkezni, az a jó út.

Adók, költségvetés, államadósság

Orbán Viktor: Azt tapasztaltuk meg az elmúlt esztendőkben, hogy az államadósság nő, a költségvetési hiány is egyre magasabb. Nemcsak az árvíz miatt úszunk, hanem az államadósságban is nyakig úszunk lassan, a költségvetési hiány aggasztó méreteket ölt. Nem sikerül betartani azokat a törvényeket, amelyeket a parlament alkot, és amelyekkel gátat próbál szabni a felelőtlen költekezésnek. Ilyenkor az történik a magas költségvetési hiánynál, amit megszoktunk, ha szocialista kormányok vannak, adóemelések következnek be. Ezeknek egy részét adóemelésnek hívják, a másik részét csak illetékemelésnek, de hát az illeték is adó. Ez mindannyiunkat elér. Az útlevélnél például több mint kétszeres emelés történt. Mi azt gondoljuk, hogy ilyen adósságba taszítani Magyarországot felelőtlenség, ráadásul ez, csak ha a hiteleket számolom, akkor ötezer milliárd forint, ha a privatizációs bevételt is, akkor hatezer milliárd forint, és a reményeink szerinti kormányváltást követően föl kell tennünk azt a kérdést, hogy hol van ez a pénz, mert hazánkon nem látszik, hogy itt hatezer milliárd forint hitelt, illetve privatizációs bevételt költöttünk volna el annak érdekében, hogy jobban éljenek a magyar emberek. Van itt még egy baj a költségvetéssel. Ma ötödike van, ma kellett volna közzétenni a magyar kormánynak a költségvetési adatokat. Amikor először olvastam a Pénzügyminisztériumnak a nyilatkozatát, amely arról szólt, hogy nem teszik közzé az adatokat, majd csak a választások első fordulója után, akkor azt hittem, hogy ismét a nyolcvanas években vagyunk. Azt mondta a Pénzügyminisztérium, hogy azért nem teszik közzé az első negyedéves adatokat, mert ez befolyásolná a választást. Na de minek kellene befolyásolni a választást, ha nem éppen a valóságnak? Nos, ez egy tarthatatlan állapot. A magyar embereknek joguk van tudni, hogy pontosan mennyi adósság terheli őket, milyen a költségvetés helyzete, és választ kell nekünk adni arra is, hogy miből fogjuk visszafizetni ezeket a hiteleket. Ma egy csecsemőnek vagy egy aggastyánnak egyaránt több mint egymillió-háromszázezer forint adósság nyomja a vállát. Ez azt jelenti, hogy egy négytagú család több mint ötmillió forinttal adósodott el. Miből fogjuk majd ezeket visszafizetni? A megoldás a mi meggyőződésünk szerint nem a megszorítás. Persze a luxuskiadásokat föl kell számolni, kevesebb politikusra, kevesebb bürokráciára és alacsonyabb adókra van szükségünk, de ezen kívül a gazdasági növekedés motorjait is be kell indítani. Csak megszorítással nem tudunk kikeveredni ebből az adósságválságból. Olyan gazdasági növekedésre van szükségünk, amely munkát ad az embereknek, akik dolgozhatnak, és a munkájukon keresztül kisegíthetik magukat és családjukat is, meg Magyarországot is ebből a mostani nehéz helyzetből.

Gyurcsány Ferenc: Emlékeztetnek ezek a megjegyzések arra, amit 1998-ban Orbán elnök úr Horn Gyulával folytatott vitájában mondott. Ott hét százalékos gazdasági növekedésről beszélt, az lesz a megoldás. Emlékszik, elnök úr, hogy mennyit sikerült ebből csinálni 2002-re? Alig többet, mint hármat. Ez a messziről jött embernek az esete. De azt hiszem, a magyarok nem felejtenek. Az meg, őszintén szólva, egészen elképesztő, hogy perceken keresztül azt ecseteli Magyarország számára, hogy itt a végveszély, talán bele is fogunk halni ebbe az államadósságba. Ha akkora a baj, álljon elő a farbával! Mondja meg konkrétan számokkal, nem úgy általában, mi a terve? Mit csinálna? Ijesztegetni? Kérem szépen, ahhoz nem kell politikusnak lenni. Ahhoz elég előugrani egy sötét sarokból.
Erős és olyan országot szeretnék, amelyben van értelme dolgozni, amelyben előre lehet jutni. Olyan országot, amelyben nem beszélnek adócsökkentésről, mert arról a politikusok szoktak beszélni. Volt már, aki beszélt róla, Ön is, elnök úr, 98-ban, radikálisat ígért, és tudja, mi lett belőle? Semmi. Ugyanannyi volt az adóterhelés négy évvel később, mint akkor, amikor átvette a kormányzást. Mi csökkentettük az adókat, az áfát, a személyi jövedelemadót, a társasági adót. Önnek ma pártelnökként, képviselőként több mint kettőszázezer forint a fizetése. Ha megnézi, hogy mennyivel több marad a borítékban vagy az átutalásban, több mint százezer forint. Ön például a kormányváltás egyik nyertese. Azért, mert csökkentettünk a személyi jövedelemadót, magának több marad a borítékjában százezer forinttal. Nézze, nem kell azt mondani az embereknek, hogy nem volt adócsökkentés. Hogyha ezt nem hiszi, akkor holnapra nézzük meg egyszerű számítással. Megnézzük, hogy 2001-ben mennyi adó folyt be, és megnézzük 2005-ben. Megnézzük, hogy ez mekkora az összes jövedelmünkhöz képest. Egyszerű arányszámot fogunk kapni, harminc és negyven százalék között. Ha nekem van igazam, akkor Ön kér tőlem elnézést. Ha fordítva, akkor pedig eszerint kell eljárni. Hol a pénz? Tessék körülnézni ebben az országban! Épült annyi autópálya, amennyi sehol Európában. Az ön időszakában hét kilométer autópálya épült, és hatvanat kezdtek el építeni. Hát nem nagy teljesítmény! A vidék felemeléséről nem beszélni kell, hanem cselekedni, elnök úr! Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Nagykanizsa, Szeged lakói azt mondják, hogy ezt csinálni kell. Nyugdíjban. Minden harmadik forintot, amivel többet költöttünk, azt nyugdíjra költöttük, mert mi betartottuk, amit ígértünk. Volt olyan miniszterelnök, aki azt magyarázta, hogy mit számít a törvény, arra most nem fussa! Hát ott van a pénz például. Vagy tudja-e, hogy csak egészségügyre több mint ezermilliárd forinttal többet költöttünk az elmúlt időszakban? Bizony, ott van a pénz! Ha nem látja az ember, akkor mégiscsak ki kellene szállni nemcsak a miniszterelnöki autóból, hanem a pártelnökiből is, és körülnézni. Ez az ország épül! Ez az ország ez szépül! Messze nem tökéletes minden, persze, és csökkenteni kell az államapparátust, egyetértek én vele. Éppen egyharmadával kevesebb pénzt költünk igazgatásra, mint az ön kormányában. Miniszterelnök úr! Nekem egyetlenegy autóm van, önnek tíz volt, tudja, ez a helyzet. Az az igazság, hogy mindegyikünk megmutathatta, mire képes. Mi építkeztünk, és szociális igazságot teremtettünk, és úgy vagyunk vele, mint a fiatal házas, aki lakást vesz hitelből, örülünk, hogy gyarapszunk.

Orbán Viktor: Az autópálya-építés olyan, mint a lakásépítés, mind a kettő fontos dolog, elő kell készíteni, van egy átfutási ideje. Egyik kormány a másiknak adja a stafétabotot. Szamárság arra hivatkozni, hogy az egyik épített, a másik pedig nem. Amit az egyik előkészít, azt tudja a másik megépíteni, és ez majd így lesz reményeink szerint a következő kormányváltás után is. Azért kár összejönnünk, hogy szamárságokat beszéljünk. Tehát azt kell mondanom, hogy nekem egy autóm volt mindig is. Az ember nem tud tíz autóban ülni, csak egyben, tisztelt miniszterelnök úr! Tehát ha megengedi, hadd kérjem meg arra, hogy a vita komolyságát megőrizendő, valótlan állításokkal se engem, se a nézőket ne próbálja félrevezetni. Ami pedig a növekedés dolgát illeti, hol a pénz? 3 millió 200 ezer emberrel tudtam szót váltani az elmúlt három esztendőben, mindenki ugyanezt a kérdést teszi föl. Kérem is őket, csak tegyék fel ezt a kérdést maguknak: látják-e ezt a temérdek pénzt saját maguk, az életüket körülvevő világban.

Lakástámogatás, otthonteremtés, családtámogatás

Gyurcsány Ferenc: Nem egyszerű a lakásról és a családtámogatásról három percben beszélni. Bár egy dolog megkönnyíti, hogy ugyanaz az alapelv az, ami összeköti a kettőt, és ami egyébként megkülönböztet bennünket legfőbb riválisunktól, az tudniillik az, hogy kinek akar az állam segíteni igazán? Mindenkinek egyformán akar segíteni? Sőt, ami még rosszabb, annak akar többet adni, akinek a segítség nélkül is jobban megy, vagy azt mondja, hát nincsen pénzzel tele a padlás, annak adok többet, ahol több a szükség. Itt két nagyon különböző politikát láthatnak a nézők. Az önmagát konzervatívnak tekintő előző kormány mindig azt mondta, hogy annak adjunk többet, akinek egyébként is jobban megy, ezért aztán a családtámogatást adókedvezményre építette. Na de hát adókedvezményt az tud jobban igénybe venni, akinek magasabb a jövedelme, és az kevesebbet, akinek kevesebb. Beszédes példa, hogy a háromgyermekes családok közül nem egészen negyven százalék tudta maradéktalanul igénybe venni az adókedvezményt. Na de hát ez igazságtalan! Hát nem lehet azzal büntetni egy gyermeket, hogy azért is kevesebb pénzt kap családtámogatásra, mert a szülőknek egyébként rosszabbul megy. Azt mondtuk: ez nincsen rendben, minden gyermek egyenlő! Ezt a politikát folytatjuk, ezért adókedvezmény helyett családi pótlékra építjük ezt a támogatási rendszert. Többet adunk. Mondok egy átlagszámot: tízezer forint helyett, ami 2002-ben jutott egy gyerekre, 14-et, negyven százalékkal többet, de ami még fontosabb, igazságosabbat. Mindenhova egyformán eljutó módon. Ez segít azoknak, akiknek enélkül nehezebb lenne a sorsa. Tudnék mondani sok példát. Majd ha válaszolnom kell, mert ilyenkor mindig egyedi példákat szoktak mondani a vitatkozók, akkor majd cáfolni fogom azokat. Ugyanez igaz a lakástámogatásra. Adni harmincmillió forintos hitelhez kamattámogatást, sőt, akár többet is, hát ez az ingatlanbefektetési támogatás, ez egy rossz irány. Azt mondani, hogy nem ezt kell korlátozni, dehogy akarunk másfélmillió forintot adni ingatlanbefektetőknek évente. Ez másfél évi átlagos nyugdíj. Akik az első lakást szerzik meg, annak kell adni, a fészekrakóknak. Első évben húszezer. Hozzáteszem, pont annyi, ez az első évi húszezer, mint a kedvezményes lakáskölcsönnek az első évben igénybe vevők köre. Meg fölújítanak panelokat, mert a panelokban nem panelprolik laknak, hanem emberek, akik jobban akarnak élni. Ötvenezer panellakást újítottunk fel, többet, mint előtte bárki. És merre megyünk előre? A fészeklakó korhatárát most már másodszor emeljük föl, negyven év lesz, a panellakásokat, négyszázezret felújítunk a következő időszakra, sőt, kiterjesztjük a nem panelokra. Harmadrészt pedig, hogy visszatérjek a családtámogatásra, a családi pótlékot folyamatosan az infláció fölött emeljük, sőt, a többgyermekesek számára további emelést teszünk. Erről szól az igazságosság.

Orbán Viktor: Először is engedjék meg, hogy a panellakásban lakók nevében visszautasítsam, hogy a miniszterelnök vagy bárki más Magyarországon őket panelproliknak minősítse, már csak azért is, mert magam is négy esztendőn keresztül a szüleimmel együtt panellakásban éltem, úgyhogy kérem a miniszterelnök urat, se engem, sem a szüleimet, magammal együtt sok százezer magyar embert ne sértegessen. Ami a gazdagokat illeti: kit tart gazdagnak a mostani kormány? Azok, akik egy gyermeket neveltek, ha a két szülő együtt 73 ezer forintot keresett, teljesen igénybe vehették az adókedvezményt. Tőlük önök ezt elvették, mert gazdagnak minősítették őket. Két gyereknél két szülőnek 97 ezer forintot kellett keresni, és igénybe vehette a teljes adókedvezményt. Önök szerint ők gazdagok. A három gyermeket nevelőknek, ha volt 150 ezer forintjuk, akkor igénybe vehették az adókedvezményt. Kérdezzük meg a családokat, mikor jutottak könnyebben lakáshoz? Most vagy korábban?
Azt hiszem, ez a legfontosabb kérdés a mai vita során: otthon és család. Mindannyian tudjuk, hogy fogyóban vagyunk. Ma Magyarországon olyanok az állapotok, hogy a fiatal házasok nem vállalnak annyi gyermeket, mint amennyit szeretnének. Egy házaspárra 2,19 százalék gyermek esik, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk fenntartani sem a gazdasági rendszerünket, sem hosszabb távon a magyar nemzetet. Ezért én biztatni akarom a fiatalokat, és segíteni szeretnék nekik abban, hogy bátran vállaljanak annyi gyermeket, amennyit egyébként elterveztek. Azt mondják a fiatalok, hogy a legnagyobb akadály ma a gyermekvállalásnál, hogy nem jutnak megfelelő méretű otthonhoz és lakáshoz. Én azt mondom, hogy ismét ne ránk, politikusokra hallgassanak, tegyék csak föl a fiatalok maguknak a kérdést: egyetlen kérdést tegyenek fel: könnyebben jutnak-e ma lakáshoz, mint négy évvel ezelőtt vagy nehezebben? És a szülők is csak tegyék fel maguknak ezt a kérdést, hogy az ő gyermekük mikor rendelkezett nagyobb eséllyel, hogy önálló lakáshoz jusson, most vagy korábban? Az adókedvezményt vissza fogjuk állítani, a családok oldalán állunk. Nem engedjük, hogy csak azért ne tudjanak gyermeket vállalni, mert úgy látják, hogy kilátástalan a jövőjük. A gyermekes asszonyoknak segíteni fogunk, hogy munkához juthassanak, részmunkaidős foglalkoztatásra van szükség ma Magyarországon, anélkül nem tudnak visszamenni a gyermeküket nevelő asszonyok a munkába. Az egyedülálló, gyermeküket egyedül nevelőket különösen is támogatni fogjuk, hiszen az ő sorsuk még nehezebb. Szeretnénk megindítani, sőt meg fogunk indítani egy családi gépkocsiprogramot, ami arról szól, hogy az 1600 köbcentis benzinüzemű és a 2000 köbcentis dízelüzemű gépkocsiknál a regisztrációs díjat el fogjuk törölni, és így olcsóbbá tesszük ezeket a gépkocsikat, és az éves autópálya-matricákat az előbb említett két kategóriában a felére fogjuk majd csökkenteni. Én bízom abban, hogy vissza tudjuk adni a magyar nemzet életerejét, én biztatom a fiatalokat is, hogy gondolkodjanak családban, keressék a társukat, alapítsanak közösen családot, vállaljanak gyermeket. Családban élni nehéz, időnként talán nehezebb, mint egyedül, de higgyék el, hogy megéri! Mi az ő oldalukon állunk, a családok oldalán állunk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az álmaikat, a terveiket, vagyis hogy olyan családjuk legyen, és annyi gyermeket vállalhassanak, mint amennyit szeretnének, valóra is tudják váltani. Szeretnénk, ha visszatérne a magyar nemzet életkedve, és nem egy fogyó, elöregedő nemzet lennénk, hanem egy fiatalos, jókedvű és tetterős Magyarország lenne a mi hazánk.

Gyurcsány Ferenc: Hát annyira talán akkor mégsem volt fontos ez a kérdés, hogy nem sikerült három percet erről beszélni, de azért szemrebbenés nélkül azt mondani, hogy mi panelprolizzuk a panellakásokban élőket, és nem emlékezni arra, hogy ki mondta a 2002-es választási vereség után, hogy ők okozták ezt a vereséget, hát elnök úr, őszintén szólva, sok mindent feltételeztem önről, de azért ez a fajta bátorság túl van azon is. Na de mindegy! Ön fél a számoktól, mint ördög a tömjénfüsttől! Mikor építettek több lakást, elnök úr? Az ön idejében vagy a miénkben? Segítek önnek: az ön idejében 25 ezret, most meg 40 ezret átlagban évente. Tehát nyilván most akkor könnyebb lakáshoz jutni. Mikor született több gyerek? Az ön idejében vagy a mi időnkben? Tavaly éppen 2000-rel több, mint az utóbbi években. Én ennek nem hiszek, az ilyen konkrét egymásra hatásában, de azt tudom mondani, ha valamit állít, elnök úr, próbáljon meg számokkal. Nem elég ám a szónoklat! A vezetés döntést igényel, a döntéshez pedig muszáj ismerni az országot.

Egészségügy

Orbán Viktor: A magyar egészségügy számos problémával küzd. Az első és legfontosabb kérdés, hogy nem volt rá elegendő pénz. Bár a számok egymásnak ellentmondóak, mégis azt kell mondanom, hogy valahol messze az európai átlag alatt költünk a magyar emberek egészségének rendbe tételére, ezért emelni kell azt az összeget, amit az egészségügyre fordíthatunk ma Magyarországon. Ráadásul a kormányváltást követően a gyógyszerárak drasztikusan növekedtek, bár azt ígérték a választásokkor, 2002-ben, hogy a gyógyszerek ára inkább csökkenni fog, és jó néhány esetben pedig ingyenes gyógyszert is ígértek, ez azonban elmaradt. Kórházaink rossz állapotban vannak, eladósodottak, rendszeresen pénzügyi segélyekkel kell őket megmenteni, és biztosítani, hogy a működőképesség határán maradjanak. Erre azonban nem az a megoldás, hogy eladjuk a kórházakat. Magyarországon volt egy népszavazás. Sokan szeretnék elfelejteni, de én azt javaslom, hogy ne tegyük. A magyar emberek kaptak egy kérdést, és válaszoltak is erre a kérdésre. A kérdés úgy hangzott: akarják-e, hogy privatizálják a kórházakat. Erre a magyar emberek azt válaszolták, hogy nem akarják. Elsöprő fölénnyel válaszolták ezt. Nem aszerint döntöttek, hogy ki jobb- vagy baloldali, ki szocialista vagy fideszes szimpatizáns, hanem a szívükre és az eszükre hallgattak, és úgy döntöttek, hogy az egészségügynek Magyarországon az állami felelősség körében kell maradni. Én ezzel egyetértek. Az egészség nem üzlet. Ha ma megkérdezzük a kórházakban dolgozókat, hogy mi a legnagyobb gondjuk, akkor elmondják nekünk azt, hogy úgy érzik, hogy visszaélnek az ő elkötelezettségükkel. Az egészségügy valahogy mindig háttérbe szorul, mert úgy vannak vele a politikusok, hogy a nővérek meg az orvosok becsületből, elkötelezettségből és odaadásból teszik a dolgukat, kevesebb pénzért is hajlandóak dolgozni. Ez rossz szemlélet, ezért meg kell őket tisztességesen fizetni. Magyarországon azonban ma orvoshiánnyal nézünk szembe, kevesebb orvost képezünk, mint amennyire szüksége van és szüksége lesz majd Magyarországnak. Ráadásul betöltetlen házi orvosi állások is vannak. Summa summárum, ki kell mondanunk, hogy az egészség nem üzlet, mi meg fogjuk védeni azt a lehetőséget, hogy megfizethető legyen a gyógyítás Magyarországon, a gyógyszerárakat meg fogjuk fékezni, és különböző kategóriákban az időseknek és a fiataloknak lehetővé tesszük bizonyos kategóriákban az ingyenes gyógyszerhez való hozzájutást. Tudjuk, hogy a beteg ember kiszolgáltatott és nem akarjuk még növelni a kiszolgáltatottságát anyagi kiszolgáltatottsággal is. Nem fogadjuk el a mostani kormánynak azt a tervét, ahogy a pénzügyminiszter mondta, hogy gyógyszerfelírás és orvosi vizsgálat az majd fizetős legyen Magyarországon. Nem fizetős, hanem állami felelősségi körben tartott becsületes egészségügyet szeretnénk.

Gyurcsány Ferenc: Borús, sötét képeket fest a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, mint mindenről Magyarországon. Te jó ég! De ilyeneket mondott már Ön, elnök úr! 98-ban azt ígérték a programjukban, hogy kétszeresére fogják növelni az egészségügyben dolgozók bérét. Hát nem tették meg. Sőt, az is írva vagyon, hogy nyolc százalékra a nemzeti jövedelemből való részesedést, ugye, emlékszik rá, én elolvastam a programját. És tudja, mennyi volt a végén? Ugyanannyi, mint amikor elkezdték. Ami pedig a lényeget illeti, elnök úr, kérnék öntől valami szívességet most itt: ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza. Ön úriember. Ilyet senki nem mondott. Erre most kampányt építenek. Nem akarhat igaztalan módon nyerni. Nem igaz vádakkal választást nyerni, az nem igaz országhoz vezet. Önnek van befolyása, akkor én most mondom önnek: ez nem igaz. Tudja mit? Vonja vissza ezt a kampányt, mert ha nem teszi, akkor maga is az igaztalanság vádjába süllyed.
Muszáj tiszta vizet öntenünk a pohárba. Azért muszáj, mert itt valami furcsa politizálás zajlik már megint. Az elnök úr démonokkal küszködik. Kik is ezek a démonok? 1999-ben egy akkori miniszterelnök, Orbán Viktornak hívták, azt mondta a Magyar Rádióban december 29-én, hogy márpedig, miután a szakellátást privatizáltuk, privatizálni kell a kórházakat is. Nyilván emlékszik rá. Nem mi mondtuk, Ön mondta. Majd aztán kiderült, hogy egyetlenegy olyan miniszter volt, aki ezt meg merte próbálni, úgy hívták, hogy Mikola István. 2001. márciusában el kívánta adni a szobi mentőkórházat. Bizony! Az Ön mostani miniszterelnök-helyettese, aki újabban persze más szerepben is feltűnik. Mondhatja azt az elnök úr, hogy ez már régen volt, de itt van a kezemben a KDNP, az Önnel programszövetségben létező pártnak a programja. Tudja, mit mond az? Hogy privatizálni kell, és el kell adni, és az államnak ki kell vonulnia az egészségügyből. Tudja, hogy ki ennek a pártnak a képviselője és a miniszterjelöltje? Mikola úr, az Ön helyettese. Hát először saját háza táján kéne rendet tenni, azt gondolom, mert itt valami nem stimmel. Itt bennünket vádolnak valamivel. Újra mondom: nincs ilyen állítás. Ha ön úriember, tisztességes magyar ember, és nem ármánykodással szeretne megküzdeni kampányban, azt kérem, még ma este, azt a kampányt, ami arra épül, hogy mi el akarunk adni, privatizálni akarunk, ezt vonják ki a forgalomból. Így Ön sem akarhat nyerni. Ez nem tisztességes, elnök úr! Tudja, mit szeretnénk? Végre nyugalmat az egészségügyben. Azt mondani, hogy nem emelkedtek a bérek? Elnök úr, ön kétszeres béremelést ígért, megmondom önnek, 2002 óta egy húsz éves szakorvosnak az átlagos bére 91-ről 187 ezerre növekedett. Ezt Ön is megígérte neki 98-ban. Mi meg teljesítettük. Én tudja, mit kívánok az egészségügyben tenni? Azt az igazságtalanságot megszüntetni, ahol egy távoli faluban lakó néninek kevesebb jut a magyar egészségügyből, mint például Önnek, mint egy nagyvárosi gyárigazgatónak, aki a legjobbat kapja mindenből, ő meg sorban áll. Ez nem megy csak pénzzel. Ön azt mondja, hogy nem kell hozzányúlni az egészségügyhöz, csak pénzzel meg lehet oldani. Akkor miért nem oldotta meg csak pénzzel? Nem tudta! Hozzá kell nyúlni, bele kell nyúlni a mélyébe! Biztosítás alapú egészségügyet kell létrehozni, át kell alakítani. Megteremteni annak a lehetőségét, hogy orvosok és nővérek és betegek érdekeltségére épüljön ez. Nem lehet csak azt mondani az embereknek, hogy szavazzatok rám, majd én megoldom, és mindenkinek adok egy kis pénzt azok után, hogy azt mondta rövid idővel ezelőtt, hogy mindjárt össze fog dőlni a gazdaság. Elnök úr, valamikor Ön nem mond igazat. Aztán az a következő lépés, hogy valóban népegészségügyi programot, megelőzésben részt venni, mert ha nem vigyáz mindegyikőnk a maga dolgára, akkor már csak a gyógyítás nem lesz elegendő. Bizony, bizony, átalakítás, ez kell nekünk.

Orbán Viktor: Azt tanácsolom, hogy Mikola úrral beszélje meg ezt a bizonyos kórházügyet. Ez ügyben ő a mai napon talán nyilatkozott. Ami pedig az egészségügy fizetőssé tételét illeti, hát én épp az Ön nyilatkozatában olvastam ezt egy folyóiratban: napirendre kell venni a gyógyszerfölírást és a látogatási és a vizitdíjat. Ami pedig a kórházak eladását illeti: volt egy népszavazás Magyarországon. Lehet, hogy valaki szeretné ezt meg nem történtté tenni. Ott mindenkinek állást kellett foglalni. A Magyar Szocialista Párt is állást foglalt, mi is állást foglaltunk, mindenki emlékszik erre. Az emberek nemet mondtak az Önök álláspontjára, és azt mondák, meg akarják védeni a kórházakat. Önökkel szemben akarták megvédeni a kórházakat, és sikerült is az elmúlt négy évben. Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk erre a jövőben is. Szeretném megköszönni egyébként a kórházakban dolgozóknak, hogy olyan kevés fizetésért, amiért a munkájukat teszik, ellátják a betegeket, törődnek velük, teljesítik a kötelességüket. Miránk számíthatnak a jövőben is.

Oktatás

Gyurcsány Ferenc: Mindegyikőnknek az a vágya, hogy a gyereke többre vigye, hogy messzebbre jusson, mint ahonnan mi elindultunk, hogy sikeres legyen. Én is azt gondolom, hogy a gyerek számára a siker lehetősége, annak az igazi forrása az, hogy tanul, hogy többre jut, hogy olyan szakmája lesz, amivel majd megállja a helyét. Bizony, bizony, megváltozott a világ. Ma nem egyszerűen olyanokra van szükség, akik képesek megfogni a kalapácsot, olyanokra is, de az látszik, hogy a boldogulás az tehetség, az talentum, az fejlett gondolkodási készség, ezért aztán megdöbbenve hallom, amikor elnök úr helyettese azt mondja, hogy körmössel kell tanítani a kisdiákokat, majd akkor megtanulják a rendet. Nem az a baj, hogy ez megalázza a diákot, ennél rosszabb a helyzet. Az a baj, hogy éppen a lényeggel szemben megy, hogy legyél bátor, hogy legyél kreatív, hogy próbáljál új világot teremteni, hogy ápold a tradíciót, de tegyél fel új kérdéseket. Ez egy rossz irány. Tehetséggel nekiindulni, ebből lesz egy sikeres Magyarország, mert a magyarok annyit érnek, amennyit a tudásuk ér. Ezt meg bátorítani kell, serkenteni kell. Én erre a politikára építenék leginkább. Aztán arra, hogy a tehetség ne vesszen el, ezért minden faluban, ahol csak lehetséges, ott meg kell tartani a kisiskolát. Ebben van vitám sokakkal, időnként volt a koalíciós partneremmel is, de szocialistaként azt tudom mondani, a falunak szüksége van kisiskolára, igen, ez a mi dolgunk. Utána pedig olyan iskolára van szükség, ahogyan építjük, a számítógéptől a tornateremig rendelkezésre áll, versenyképes iskolára. Olyan iskolára, olyan középiskolára, amiből kinőtt például Teller Ede, az annak az időszaknak a középiskolai hagyományaiból építkezett. És valóban, kell egy új felsőoktatás, a Magyar Universitas program, hogy a gyermekeink épp annyit és épp olyat tudjanak, mint hogyha tanultak volna Firenzében vagy Párizsban vagy Londonban. Igen, ezt csináltuk. Hozzáteszem ehhez, egyre inkább úgy látom, hogy szocialista oktatási miniszter kell, mert ők azok, mi, a szocialisták, akik pontosan értjük, hogyan lehet összehangolni ellentétesnek tűnő szempontokat. Ott maradni a lakóhely közelében a kisiskolában, de versenyképesnek is lenni. És mindezt követően a fő irány, átalakítani a szakképzést. Elkezdtük, elindítottuk. Szakképzést, amelyből kiváló szakmunkás kerül ki, technikus, amelyből majd mérnök lesz. Az ország minden táján ötven regionális, integrált szakképző központot építünk. Mi kezdtük el, hála istennek, ezt kell tovább csinálni. Ezer iskolát fogunk felújítani a következő tíz évben. Ezer iskolát, mondom! Végre Magyarországon olyanok lesznek az iskolák, mint bárhol Európában. Egy erős közoktatás, arra épülő, nagyon versenyképes, világra nyitott felsőoktatás, a tudás megbecsülése új ösztöndíjprogramokkal, és egy modern, olyan szakképzés, amely versenyképes.

Orbán Viktor: Látja, elnök úr, megint ígér, most éppen ezer iskolát, és még azt sem fejezte be, sőt, hozzá sem kezdte, amit korábban megígért. Falusi iskolákat zártak be az elmúlt négy évben, pedig meg kellett volna őket védeni. Körmös nem kell az iskolába, az iskolában emberségre, a másik személyiségének tiszteletére, szeretetre érdemes nevelni a gyerekeket. Hallgatom az elnök urat, és arra gondolok, vajon hol volt az elmúlt négy évben, amikor az ámokfutását végezte itt egy szabad demokrata oktatási miniszter, a szocialista párt és a miniszterelnök asszisztálása, időnként pedig biztatása mellett. Hát szétverték azt is, ami itt működött. Az ember azt hitte a magyar oktatásügyről, hogy legalább egy arkhimédeszi pontja van, az még a Kádár-rendszerben is működött, jól működött, ez volt a magyar érettségi. Ma már alig igazodik ki az ember, milyen érettségit is kell tenni egyik vagy másik gyermekének. Szálljunk hát vissza a földre, és próbáljuk rendbe tenni azt, amit az elmúlt négy évben szétvertek.
Nos hát, az elvi kérdésekben úgy tűnik, egyetértés van Magyarországon. Mindannyian tudjuk, hogy a jövő kulcsa, az az iskola, illetve a tanulás. Ez egy kulcs, amellyel munkához lehet jutni. Már hogyha jó a szakképzés és ha jó a közoktatás. Ráadásul azt is mindannyian látjuk, hogy lassacskán olyanná alakul át a világ, hogy a gyerekeink ugyanannyi vagy esetenként több időt töltenek a pedagógusokkal és az iskolában, mint amennyit a szüleikkel tölthetnek. Ezért különösen fontosak az iskolák. Az elmúlt négy évben a magyar oktatási rendszer kaotikussá vált. Nem tudjuk kiismerni benne magunkat. A szülők is nehezen, a gyerekek is, és úgy látom, hogy gyakran még a pedagógusok is. Vissza kellene térni a magyar oktatásügy régi, jó hagyományaihoz. A magyar oktatásügynek mindig is az volt az erőssége, Teller Ede nevét hallottuk is az előbb, hogy nyitott volt a világra, ez egy magyar hagyomány. A magyar oktatásügy mindig haladó volt és nyitott. Ezekhez kellene visszatérni. A szétvert érettségi rendszert helyre kell állítani. Érdemes továbbhaladni azon az úton, amely ígéretekből már körvonalazódott 2002-ben, amely az ingyenes tankönyvről szólt és az ingyenes iskolai étkeztetésről. Vissza kell szereznünk a Nemzeti Tankönyvkiadót. Egy nemzeti oktatásügy iránt elkötelezett kormányzat nem engedheti meg, hogy az ország Nemzeti Tankönyvkiadója privatizálásra kerüljön, ráadásul gyorsan tovább is adják. Magyarországnak szüksége van egy saját nemzeti tankönyvkiadóra. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy a fiatalok jövője tekintélyes részben eldől az iskolában. Eldől a közoktatásban, és sokaké eldől a szakiskolákban. Magyarországon a szakképzés rossz bőrben van. A gazdasági konzultáció keretében, amikor megkérdeztük a gazdasági élet szereplőit, hogy nekik milyen iskolai képzésre volna szükségük, hogy megkapják a megfelelően képzett, fölkészült, nyitott, alkalmazkodni, alkotni tudó szakembereket, munkatársakat, akkor azt mondták, hogy a legfontosabb, amit az új kormánytól elvárnak, hogy átalakítsa a szakképzés rendszerét. Mi készen állunk arra, hogy a szakképzés rendszerét átalakítsuk, és nem is a saját fejünk után fogunk menni, széles társadalmi konzultációt tartottunk, és a Magyar Gazdasági és Iparkamara egy, a német mintára hasonlító, de azért magyarra átfordított rendszert már kidolgozott. Ezt mi java részében el tudjuk fogadni, és ezért a gazdasági élet szereplőivel közösen fogjuk megalkotni az új magyar szakképzési rendszert. Az oktatásra fordított összegeket is növelnünk kell, és elkötelezetté kell magunkat tenni, hogy a gyermekeink, a mai magyar fiatalok ne a feleslegesség érzésével jöjjenek ki az iskolából. Csúcsponton van, szomorú csúcs ez, a fiatal, iskolájukat befejező munkanélküliek száma. Minden ötödik úgy jön ki, hogy a feleslegesség érzésével kezdi, munka nélkül, az életét. Mi a fiatalok pártján vagyunk, olyan gazdaságot fogunk építeni, hogy ők munkához fognak jutni az iskola után.

Gyurcsány Ferenc: Ez a harminckettedik kérdés, ahova Orbán pártelnök úr több pénzt ígér. De jó lenne már, ha megmondaná, hogy honnan. Vagy olyannak tekinti a választóknak, akik elhiszik neki? De hát ön ugyanezt ígérte, mindenhova több pénzt 98-ban, elnök úr! Hát miért nem tette már meg? Számolok itt már megint a gazdasági konzultáció kapcsán, azt mondja, hogy 3,2 millió emberrel tárgyalt Ön az elmúlt években. Elnök úr, ha mindenkivel csak öt percet tárgyalt volna, akkor ez éppen 90 évig tartana. Ez azt jelentheti, hogy az Ön időszakában lehet, hogy a közoktatás matematika tantárgyú oktatásával is baj lehetett, mert itt valami nem stimmel, vagy nem sikerül kiszámolni ezt a dolgot, vagy maga bennünket félre akar vezetni. Na de hát mindegy. Szóval itt van nálam egy ilyen szerencsepénz, ennek is van két oldala. Mintha maga mindig csak az egyik oldalát látná, elnök úr. Nézze már meg a másikat is mindennek. Ha meg mind a kettő oldal azonos, akkor kezdjen el gyanakodni, hogy hamis az a pénz, ami magánál van, vagy hamis az a látásmód, ami az Öné.

Moderátor: El kell, hogy mondjam, hogy a megállapodás úgy szólt, hogy semmiféle demonstrációs tárgyat nem szabad a vitán használni, sem felemelni.

Gyurcsány Ferenc: Azt a hétszázát! Elnézést kérek, elnök úr, igazán nagyon mélyen sajnálom, hogy ez is esetleg átlépte a...

Gazdaságpolitika, gazdaságfejlesztés, vállalkozások támogatása

Orbán Viktor: Nos, hát itt a gazdaság területén kell megadnunk a választ arra a kérdésre, hogy mit és honnan. Magyarországon ma a politikusok gyakran és szívesen beszélnek az elosztások reformjáról: egészségügy, oktatásügy, közigazgatás. Ezek fontos kérdések. De Magyarországon nem az elosztási rendszerekkel van elsősorban baj. Magyarországon a legnagyobb baj a termelési rendszerekkel van, először azt kell rendbe hozni, és ha azt megtettük, meg tudjuk oldani a költségvetési problémákat, egészségügyi és oktatási kérdéseket is. Magyarországnak egy erős gazdasági növekedésre van szüksége. Magyarország jól teljesít, ha az egész Európai Unió minden országával vetjük össze a teljesítményét. De gyengén teljesít, ha az Európai Unióhoz most csatlakozott országok sorrendjét nézzük. Ott élenjárókból sereghajtókká váltunk. A magyar gazdaság előtt egy óriási lehetőség áll. Kialakulófélben van egy nagy növekedési régió a Balti-tengertől az Adriai-tengerig. Itt kell megragadni a lehetőségeket, ehhez egy program kell, ehhez egy gazdaságfejlesztési programra van szükségünk. Mi egyet megvalósítottunk, kipróbáltunk korábban. Azt sem mi találtuk ki egyébként, hanem azt is a magyar vállalkozókkal közösen alkottuk meg, így jött létre a Széchenyi Terv. A Széchenyi Tervbe, bár az ígéretek másról szóltak, beléfojtották a szuszt. Mi szeretnénk, hogyha egy megújított Széchenyi Tervvel újra nekilendülhetne a magyar gazdaság, létrehozhatnánk azt a gazdasági rendszert, ahol mindenki, aki munkából szeretne megélni, munkalehetőséghez is jut. Erre lehetőség lesz a Széchenyi Terv keretén belül, részben a magyar költségvetés forrásai, részben az európai uniós források okos felhasználása erre lehetőséget teremt. Ha nagyobb a gazdasági növekedés, akkor nagyobb a bevétel, jobban áll a költségvetés is. De a nagyobb gazdasági növekedésről a gazdasági szakembereknek megvan a maguk véleménye. Mi megkérdeztük őket. Azt mondták: első helyre az adó- és a tb-járulék csökkentését kell tenni. Ha csökkentjük a tb-járulékot, mondták a magyar gazdasági szakemberek, a magyar vállalkozók, ők tudnak munkát adni azoknak, akiknek ma még nem jut munka. És ha ők tudnak munkát adni azoknak, akiknek még nincs biztos kenyérkereseti lehetőségük, akkor nem kell munkanélküli segélyt fizetnünk a számukra, és ők pedig értékes munkát végezhetnek a nemzetgazdaság javára, vagyis lesz gazdasági növekedés. Én hiszek abban, hogy egy radikális tb-járulékcsökkentéssel és egy Széchenyi Tervvel együtt képesek leszünk a gazdaságot lendületbe hozni, magasabb fordulatszámra kapcsolni. Új közbeszerzési törvényre van szükségünk, a gazdasági lehetőségeink közül mindent, amit lehet, meg kell tartani a magyarok érdekkörében. Ma a külföldiek viszik el ezeket a lehetőségeket, nekünk nem szabad Európa balekjaivá válnunk. A magyar közbeszerzésnél is úgy kell eljárnunk, ahogyan ők teszik a sajátjuknál, ők is a sajátjaikat részesítik előnyben. Én hiszek abban, hogy a gazdasági vállalkozókkal közösen megalkotott program, ha meg tudunk állapodni, kormányzati programként is sikeres lesz majd.

Gyurcsány Ferenc: Az elnök úr másodszor mondja azt, hogy nekünk nem szabad Európa balekjaivá válnunk. Jól megtanulhatta ezt a kifejezést, de attól tartok, hogy bennünket néz baleknek. Ez Európa-csúcs, amit most itt az elnök úr nekünk mutatott. Úgy beszélt gazdaságról, gazdaságfejlesztésről, hogy egy árva szám nem sok, annyit nem sikerült elmondani. Az az igazság, elnök úr, így nehéz lesz ám majd. Szóval nem líra kell ahhoz, ha az ember miniszterelnök akar lenni, az kell, hogy konkrét számokban, konkrét programot fogalmazzon meg, hogy felelősséget tudjon vállalni azért, amit mond. Ön állandóan növel meg csökkent. Hogy hogyan, mivel éri el, ezt nem sikerült megtenni. Széchenyi Terv: mindig vissza a múltba. Minden probléma 2006-ban az, hogy vissza 2002-be. Miért nem előre akarunk menni? Az többet ér! Tudja-e, hogy az elmúlt négy évben négyszer annyi vállalkozó nagyjából hatszor annyi pénzt kapott a kis- és középvállalkozók között. Hát ez az új Széchenyi Terv, amit mi csináltunk.
Szerencséje van a magyar választóknak, mert igazi izgalmas választási lehetőségük van gazdaságpolitikában. Hogy a leglényegesebbnél kezdjem: az elnök úr azt mondja, hogy a gazdaságpolitika motorja a radikális járulékcsökkentés. Õszintén szólva szerintem ez nem így van. Kell-e egyetleneggyel több pincér egy étteremben, ha járulékot csökkentenek? Nem kell. Fel fognak-e venni egyetleneggyel több fodrászt, ha járulékcsökkentés van? Nem. Kell-e egyetleneggyel több tanítónő gyermekeinknek, aki írni-olvasni tanítja őket? Nem kell. Folytassam a sort? De hát van egy példánk. Ugyanebben hitt az elnök úr 1998 és 2002 között. Csökkentette a járulékokat radikálisan, bár bevezette az egységes egészségügyi hozzájárulást, ami a legalacsonyabb jövedelműeket sújtotta. Lenne egy találós kérdésem. Én fogom megválaszolni: vajon több lett-e az alkalmazottak száma, akiket bejelentettek a tb-nél 2002-re, mint 98-ban volt. Fontos szám, nyilvántartás van róla, nem tudom manipulálni. Tessék megkapaszkodni, elnök úr: Ön csökkentette a tb-t tíz százalékkal és negyvenezerrel kevesebb volt a bejelentett munkahely 2002-ben, mint 98-ban. Ön kidobna hatszázmilliárdot az ablakon, mert abban a téveszmében van, hogy majd több pincér kell, mert csökkenti a járulékot. Lárifári, ez nem így van. Tudja, mitől lesz több munkahely? A befektetésből, a beruházásból. Az új gazdaságpolitika erről szól: utat építeni, vasutat építeni. Azt látjuk, hogy azok a térségek sikeresek, ahol jó a közlekedés és jó a képzés. Miért nem megy az Ormánságnak és miért megy Ajkának vagy Várpalotának? Mert nem sikerült kiszabadítani az Ormánságot vagy Dél-Békést. Ahova megy a közlekedés, ott három-négy év múlva, hogyha ehhez teszünk szakképzést, ott már majd lesz gazdasági fejlesztés. De Ön fél a fejlesztéstől, fél attól, hogy azt mondja, hogy gyerünk, magyarok, menjünk előre, beruházunk és fejlesztünk. Iparban, elektrotechnikában, autóipari beszállításban, gyógyszeriparban, bioenergiában az egyik legjobbak leszünk Európában. Hogy az idegenforgalomban létre tudunk hozni többször tízezer munkahelyet, ez a mi jövőnk a termálvízre építve. Beruházás, építkezés. Ez igazi program! Azt mondani, hogyha itt vagyunk Európa közepén, akkor lehetünk mi Oroszország és Európa találkozási központjánál az a hely, ahol logisztikai központok, pénzügyi központok, üzleti szolgáltató központok építenek. Konkrét program kell! Egy országot fejleszteni nem általában kell, hogy majd sikeres lesz. Miben leszünk mi jobbak, mint mások? Igen, az én programom, hogy három-négy területen jobbak leszünk, oda célirányosan befektetünk. Járulékot csökkenteni? Abból a hatszázmilliárdból, kérem szépen, az összes hiányzó autóutat, pályát meg lehet építeni, az összes kórházat rendbe lehet tenni. Elnök úr, Ön hazardírozik, erre egyszer már kiderült, hogy ráfizet az ország, nem több, hanem kevesebb munkahely lesz. Legyen bátrabb! Fejlesszen, beruházzon! Erről szól Magyarország.

Orbán Viktor: A valóság az, hogy amikor egyszer lecsökkentettük radikálisan a tb-járulékokat, ugyanabban az évben több, mint százharmincezer munkahely jött létre, és a következő esztendőben is több tízezer, ez egy bevált politika, nem ígéret, hanem megoldás. Sajnálom, hogy az elnök úr mindig mindenkinél okosabbnak érzi magát. Ez esetben a teljes magyar vállalkozói világnál. Kérem, hallgassa meg őket. A gazdasági konzultáció hasznos dolog, a nemzeti konzultáció hasznos dolog. Az emberek elmondják, hogy ahhoz, hogy ők sikeresek legyenek, ahhoz, hogy segíteni tudjanak magukon és az országon, mire van szükségük. Ne kezeljük le, ne sértsük meg, ne bántsuk meg a magyar vállalkozókat, amikor azt mondjuk, hogy amit ők akarnak, az butaság. A magyar vállalkozók megmondták, mi az a tíz dolog, amit szeretnének. Ezek közül az első, második helyen van bizony a tb-járulék radikális csökkentése. Ne ellenség legyen a magyar vállalkozó. Kössünk velük inkább szövetséget. Mi ezt tettük. A Magyar Vállalkozók Pártja ezért ott lesz a parlamentben, és majd a saját hangján a vállalkozók el is mondhatják, hogy mit tartanak kívánatosnak. Szóval új Széchenyi Terv, ez a megoldás, én bízom benne, hogy mindenkinek munkát tudunk majd ezzel adni.

Munka, munkahelyteremtés

Gyurcsány Ferenc: Szerencsések vagyunk, hogy ez a két kérdés egymás után van, mert ugyanannak az éremnek két oldaláról beszélgetünk. Ebben van a fő vita a gazdaságpolitikában a két versengő párt között. Úgyhogy könnyen utalhatok vissza az előzőekre. Azt mondta elnök úr, hogy ne higgyenek nekem. Hát valóban, ne nekem higgyenek, a tb nyilvántartásának. Szerintem annak kell hinni. A tb nyilvántartása pedig, akkor fejből mondom a számot, 3.880.000 1998-ban a bejelentett alkalmazottak száma, 3.840.000 pedig 2002-ben. Hát szerintem a matematika szabályai szerint a 3.840.000 az kisebb, mint a 3.880.000, feltéve, ha ezt a szabályt a Fidesz még meg nem változtatta mint a parlamenti ülésezésnek a rendjét. Miből lesz munkahely? Ez az igazi kérdés. Nincsen egységes olyan gyógyszer, ami mindenhova jó az országnak, mert más a problémája Komáromnak és más a problémája Dél-Békésnek, Battonyának. A járulékcsökkentés azért sem jó, mert egy csomó olyan hely van, ahol nem az a probléma, hogy nincsen munkahely, hanem hogy nincs elegendő munkáskéz és külföldről jönnek már be dolgozni, hála a jó égnek, tudunk munkát adni. De én azt szeretném, hogy oda koncentrálnánk az erőforrásokat, ahova tényleg fejlesztés kell. Korábban is azt mondtam, hogy azt látom, hogy ahhoz, hogy valahol munkahely legyen, két dolog kell egyidejűleg. Részint ki kell nyitni egy térséget a bezártságból. Ahova nem vezet út, ott nincsen gazdasági fejlődés. Ez a problémája az Ormánságnak, ez a problémája az Alföld jelentős részének, ez a problémája Szabolcs-Szatmár jó részének: utak, utak és utak és vasútépítés! Ez az igazi! Közben használni a Dunának a lehetőségeit, hajózásra is, használni idegenforgalomra is. Ez igen! De ez önmagában még nem önmagában esély. Ez még csak lehetőség. Esély akkor lesz, ha ez összekapcsolódik azzal, amiről az előbb beszéltünk. Képezni! Jó szakképzést. Azt mondja az elnök úr, hogy majd meg fognak állapodni a kamarával. De a kamara velünk már megállapodott. Én írtam alá, a kamara velünk már megállapodott. Én írtam alá a kamara elnökével, Parragh Lászlóval, és azt mondta Parragh úr  hát csak hihetünk neki, olyan rendes ember, gondolom én , hogy ez az elmúlt időszak legjobb szakképzési programja. Ezt csináljuk. Efelé kell menni. Aztán lehet adni nagyon fontos egyedi segítséget. Ki csinálta ezt? A mi kormányunk, nem az előző. Start programot. Pályakezdőknek azt mondani, hogy kevesebb tb-t kell fizetni, nem tíz százalékkal, elnök úr, több mint hússzal, hogyha valaki pályakezdőt alkalmaz. Minden második pályakezdő Start kártyával helyezkedik el, aztán Start Extra, hogy akik visszajönnek a gyesről és a gyedről, illetve azok, akik ötven év fölött munkanélküliek. Egy igazi, jó rendszert alkottunk. Láthatólag többen dolgoznak ma is, több mint ötvenezerrel, mint korábban. Nálunk növekedett az alkalmazottak száma, csak ezt nem szereti elmondani a Fidesz.

Orbán Viktor: Az elmúlt esztendőkben hozzáfogtunk ahhoz, hogy becsapnak bennünket. A foglalkoztatottak számának növekedéséről beszél mindig a hivatalos kormánypropaganda. Megnézte már valaki, hogy ki minősül Magyarországon foglalkoztatottnak? Magyarországon az minősül foglalkoztatottnak a szabályok szerint, aki a vizsgált időszakban, ez lehet egy hét vagy egy hónap, egyetlen órát legalább bejelentett munkahelyet töltött, egyetlen órát. És aztán őt beírják foglalkoztatottnak. Na, hát papíron meg van oldva a munkanélküliség is Magyarországon papíron minden meg van oldva, de ez a valóság él. Azt kérdezem és azt kérdem csak az emberektől, hogy tegyenek fel maguknak egy kérdést: könnyebben jutnak-e ma munkalehetőséghez? Úgy érzik-e, hogy valóban körülöttük dübörög a gazdaság? Saját maguknak higgyenek! Mikor hallgatom a miniszterelnök urat becsukott szemmel, akkor mintha egy másik országban lennék, ahol minden meg van oldva, csak mikor kinyitom a szemem, akkor látom, hogy Magyarországon több mint 450 ezer embernek nincsen munkája.
A nemzeti konzultációban 3.200.000 embert kérdeztünk meg, akik el is mondták a véleményüket különböző formákban, személyesen, kérdőívek kitöltésének segítségével, találkozókon vagy éppen telefonon. Van egy mondat, ami Magyarországon ma szinte minden ember fejében visszaköszön: becsületes munkából nem, vagy alig lehet Magyarországon megélni. A jólét meg a munka elvált egymástól. A jólétnek nem természetes előföltétele a munka, márpedig mindenki azt szeretné, hogyha ez így lenne. De én úgy látom, amikor Magyarországon polgári kormány van, csökken a munkanélküliség, több ember tud megélni a munkájából, amikor szocialista kormány van, akkor pedig nő a munkanélküliség, és egyre többen szorulnak segélyre. A segély fontos, de a segély csak fájdalomcsillapító. Persze minél nagyobb a baj, annál gyorsabban és nagyobb dózisban van rá szükség, de az igazi megoldás, az a munkahely-teremtés, és a tb-járulékcsökkentéssel, a vállalkozókkal kötendő megállapodással, a politikusok számának csökkentésével, a bürokrácia számának csökkentésével, az adók csökkentésével el tudjuk érni, hogy Magyarországon legyen teljes foglalkoztatottság. Mi a teljes foglalkoztatást tűzzük ki célul. Hiszünk abban, hogy igenis, lehetséges olyan gazdasági rendszert teremteni, hogy mindenki a munkájából meg tudjon élni. Ehhez persze részmunkaidős szabályokat kell bevezetni. Ma Magyarországon, ha valaki egy nyolcórás munkaviszonyra alkalmaz egy alkalmazottat és megpróbál helyette két részmunkaidőst, mondjuk, gyermekét nevelő családanyát alkalmazni, akkor ezzel a két négyórás munkában foglalkoztatottal kétszer annyi adminisztrációs kötelezettsége és papírmunkája van, mint az egy nyolcóráséval. Éppen, hogy ellenérdekeltek ma a vállalkozók abban, hogy a gyermeknevelésből visszatérő anyáknak részmunkaidős munkahelyeket tudjanak adni. A körbetartozásokat, azokat meg kell szüntetni. Magyarországnak ma ez az egyik legnagyobb baja. Ennek a kiindulópontja az állami felelősség körébe tartozik. Magyarországon az állam, illetve a kormányzat indította el a körbetartozásnak ezt a csúcsra járatását. Korábban is volt körbetartozás, de nem olyan mértékű, mint most. A 2005. évben rengetegen mentek tönkre, több mint tízezer a tönkrement vállalkozásoknak a száma. Ennek az az oka, hogy a kormány nem adta oda az áfa-visszatérítés szerint járó összeget, amit egyébként oda kellett volna adni a vállalkozóknak. Mi olyan kormányt szeretnénk, és azt ígérjük a munkából megélni akaró embereknek, hogy mi az ő oldalukon állunk, mi segíteni fogjuk őket, mi olyan szabályokat alkotunk, amellyel a kis- és középvállalkozók munkát tudnak adni többi honfitársunknak. Nem a nagy cégek fognak munkát adni elsősorban Magyarországon az embereknek, hanem a magyar kézben lévő kis- és középvállalkozók. Mi egy nemzetegyesítő programot fogalmaztunk meg, hiszünk abban, hogy még mindig vannak célok, amelyek Magyarországon szocialistákat és polgári érzelmű embereket egyaránt összekapcsolhatnak. Ilyen a munka, az otthon és a család. A biztos megélhetést nyújtó munka, saját otthon, szeretetet és nyugalmat adó család. Munka, otthon, család. Ez a mi nemzetegyesítő programunk, és készen állunk arra, hogy ezt megvalósítsuk.

Gyurcsány Ferenc: Remek kampánybeszéd volt ennek a vége, elnök úr, igazán, gratulálok. Programnak, hát hogy mondjam, vérszegény, de legalább mondott egy számot, csak az a baj, hogy nem pontos. Nem a számok barátja Ön. Azt mondta, hogy tízezer vállalkozás szűnt meg 2005-ben. Lapozza már fel a Statisztikai Évkönyvet. hetessel kezdődik a szám, 7000-rel, és tudja, ez évek óta nagyjából állandó, 5 és 7 ezer között van. Tudja, melyik évben szűnt meg a legtöbb vállalkozás Magyarországon, elnök úr? 2001-ben, akkor egy Orbán Viktor nevezetű miniszterelnöke volt az országnak. A felszámolással és végelszámolással megszűnt vállalkozások együttese az más szám, mint amit az előbb mondtam, ez akkor meghaladta a 90 ezret, mostanra ez csak 80. Úgyhogy úgy látom, számokkal azért időnként hadilábon áll, de hát nem baj az, majd még lehet ezekben az ügyekben egy keveset tanulni.

Nyugdíj, bérek, árak, megélhetés

Orbán Viktor: Ismét csak azt a kérdést szeretném föltenni mindenkinek, nézzen körül a saját portáján, és ha megélhetésről, nyugdíjról, árakról van szó, akkor válaszolja meg magának ezt a föltett kérdést: jobban él-e, mint négy éve? Simábban él-e? Könnyebben él-e, mint négy éve? Ne ránk, a fizetett hirdetésekre vagy politikusokra hallgasson, hanem ítéljen a saját tapasztalatai szerint. Budapesten valóban a gazdaság lehetőségei még tartogatnak olyan beruházásokat, olyan fejlesztéseket, amelyeknek a segítségével munkát tudunk adni, és így segíthetjük az emberek megélhetését. Mi eltökéltek vagyunk az ügyben, hogy ne csak vidékfejlesztési minisztériuma legyen Magyarországnak. Egyensúlytalanság áll itt fönn, szétforgácsolódnak Budapesten az erők, ezért mi szükségesnek látjuk egy Budapest-fejlesztési Minisztériumnak a felállítását, abban bízunk, hogy így Budapesten olyan fejlesztések indulhatnak meg, amelyek a keresetek növekedéséhez vezetnek majd. Magyarországon történtek béremelések az elmúlt négy esztendőben, bár senki sem kapta meg azt az ötven százaléknyit, vagy talán csak nagyon kevesen, béremelést, amit ígértek nekik, de így is szép teljesítmény, amit béremelésekben Magyarországon elértünk. A baj csak az, hogy amit az egyik kézzel betett a kormány az emberek zsebébe, azt a másik zsebéből másik kézzel ki is vette. Ez pedig azt jelenti, hogy Magyarországon nemcsak a nyugdíj lett magasabb, nemcsak a bérek lettek magasabbak, hanem bizony a gyógyszerárak is az égbe szöktek, a gáz ára is növekedett, az emberek általános megélhetési költségei igen magasak. Megint csak azt mondom mindenkinek, ne a statisztikát nézze, hanem a saját havi pénzügyi kimutatását. Mi abban reménykedünk, hogy a béreket jelentős mértékben tudjuk majd emelni. A béremelést kulcskérdésnek tartom. Nem lehet, hogy Magyarországon napi nyolcórai munkából olyan kevés legyen a fizetés, mint ami most, ezért mi úgy, ahogy tettük ezt 1998 és 2002 között, elszántak vagyunk, és egy radikális minimálbéremelésre készülünk. 98 és 2002 között talán 18.500 Ft-ról emeltük 50.000 Ft-ra a minimálbért, most százezer forint fölé fogjuk vinni a következő ciklusban. Százezer forint jövedelem kell ahhoz, hogy valaki munkából tisztességesen meg tudjon élni. Az áram árát tíz százalékkal csökkenteni fogjuk, a kormánynak erre van joga, a kormány szabja meg a gyógyszer árát, a villany árát, a gáz árát, és a közlekedés árát is. Itt nőttek leginkább a megélhetési költségek. Mi egy olyan kormányt akarunk, egy olyan államot, amely szolidáris a saját polgáraival, nem a monopoltőke oldalán áll, összefogva vele ötödik-hatodik bőrt is lehúzza a magyarokról az indokolatlanul magas árakkal, hanem megvéd bennünket az indokolatlanul magas árakkal szemben, és a nyugdíjasok pedig számíthatnak 14. havi nyugdíjra. Létre fogjuk azt is hozni.

Gyurcsány Ferenc: Ó, te jóságos ég! Valóban visszamentünk az időben vagy húsz évet, elnök úr! De akkor gyorsan mondjunk egy-két számot, mert ezzel úgy látom, továbbra is hadilábon áll, és tegyünk úgy, mintha cserekereskedelemben élnénk, mert úgy látom, hogy az Ön számára az infláció meg az árak összevetése nehéz statisztikai problémát jelent. Azt bár nem értem, hogy miért szólít arra föl, hogy ne nézzük a plakátokat, merthogy az Önök plakátjával van tele az ország. Na szóval, egy kiló kenyérért 2002-ben 26 percet kellett dolgozni, most 21-et, akkor mikor jobb az élet? Egy liter benzinért akkor 37-et, most 27-et. 200 km vasúti menetjegyért akkor négy órát, most 3 óra húsz percet. Egy napi nyugdíjért az Ön idejében 33 köbméter gázt lehetett venni, most 48-at. Önnél a gyógyszerárak éppen megduplázódtak, száz százalékkal növekedtek. Ugye nem hiszi? Nálunk 25-tel. A villamos energia díja önöknél 38 százalékkal növekedett. Tehát ennyit a csökkentésről.
Egészen beszédes, hogy Orbán elnök úr a nyugdíjakat nagyon kerülte. A végén gyorsan odabiggyesztett egyetlenegyet, a 14. haviról. Tudja, hogyan van az a mondás, hogy aki A-t mond, az mondjon B-t, is, én erre meg azt mondom akkor most a nyugdíj kapcsán, hogy aki mond 14. havit, az mondott volna 13.-at is, és sem Ön, sem pártjának nem sikerült megszavaznia a 13. havi nyugdíjat. Mi több, Ön és kormány arról híresült el, hogy még azt sem fizette ki a nyugdíjasoknak, ami járt volna. Azt mondta, hogy Önt nem kötelezi ez a törvény. Képzelje el! Nemcsak, hogy a szava, hanem már a törvény sem kötelező, elnök úr. Sőt, azzal próbált meg engem zavarba hozni a nyári vitánkon, hogy előhozott egy olyan táblát, amelyben még az az emelés is benne volt, amit már mi a 2002-es kormányváltás után tettünk meg. Elnök úr, ilyet nem lehet csinálni! Elnök úr, tisztességesen kell ezeket a mérkőzéseket, ezeket a vitákat megvívni. És igen, tudja, mi az Ön 14. havi nyugdíja, hogy az alapproblémát, az igazságtalanság problémáját nem kezeli. Mert ma két nyugdíjas között, akik esetleg szomszédok vagy rokonok, tudja, hogy mi tesz különbséget azon túl, hogy mennyit dolgoztak és mennyit kerestek? Elsősorban az, hogy mikor mentek nyugdíjba. Mert ha valaki 95-ben ment nyugdíjba vagy 85-ben, akkor akár húszezer forinttal is kevesebbet kaphat, mintha az elmúlt öt évben. Igazságos ez? Ilyen országot akarunk? Én nem! Én azt mondom, hogy fel kell háborodni ezen az igazságtalanságon. Be kell avatkozni! És igen, ki kell egyenlíteni ezeket a különbségeket. Elsősorban azoknak kell emelni, akik igazságtalanul lemaradtak, mikor ugyanannyit dolgoztak. Ezért az a nyugdíjemelési program, amit a parlament elfogadott, nem ígéret, törvény van, bár tudom, hogy Ön a törvényt is, ha kell, akkor felülírja, ezért kell ránk szavazni, hogy ne lehessen felülírni, az azt mondja, hogy aki lemaradt, az akár háromhavi nyugdíjat is kaphat. Akihez pedig igazítunk, az pluszban a törvényes járandóságon felül legfeljebb egyhavit. És hát közben valóban 62 évre leszállítani az utazási kedvezményt, és mindig azon dolgozni, hogyan lehet még többet, még többet adni a nyugdíjasoknak. Hadd térjek vissza egy pillanatra a jövedelmekre. Elnök úr, nincs ez rendjén, hogy azt mondja, hogy nem növekedtek a bérek. Hadd mondjak Önnek összesen kettő számot. Egy pályakezdő tanárnak 61 ezer forint volt a garantált jövedelme 2002-ben, most 114 ezer forint. Egy húsz éves orvosnak 91 ezer volt, most 187. Megtehette volna Ön is, elnök úr, miért nem tette? Megígérte mind a kettőjüknek, ott van a Fidesz programjában 98-ban, hogy duplájára emeli a jövedelmüket. Ön már sokat ígért, miért nem emelte fel a bért? Lírát mond, hogy majd fölemeljük, és nem tette meg. Beszélni én is tudok, de én megmutattam, hogy cselekedni is. Ön az utóbbiban mintha nem állna annyira jól.

Orbán Viktor: A 13. havi nyugdíjat megszavaztam, személyesen is megszavaztam, a parlamenti jegyzőkönyvben ez megtalálható. A 14. havi nyugdíj