Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hock: az MDF-voksok nem elegendők a jobboldali győzelemhez

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MDF országos elnöksége azt javasolja a képviselőjelölteknek, hogy ne lépjenek vissza a választások második fordulójában. Több induló mégis azt fontolgatja, hogy nem indul el. A párt elnöksége ezt csütörtökön tárgyalja meg - mondta az InfoRádióban az MDF elnökhelyettese.

Hock Zoltán azt mondta: nem akarják becsapni választóikat. A kampányban pedig azt hangsúlyozták, hogy sem Gyurcsány Ferenc, sem Orbán Viktor hatalomra jutását nem segítik elő.

A kisebbik ellenzéki párt szakértői ráadásul úgy számolnak, hogy ha mind a 272 ezer támogatójuk a második fordulóban a Fideszre szavaz, akkor is szocialista-liberális győzelem várható.

Hock Zoltán kifogásolta, hogy a Fidesz elnöke egy hete még azt üzente a választóknak, hogy aki az MDF-re szavaz, az Gyurcsány Ferencet támogatja.

"Vasárnap pedig kiderült, hogy az MDF a konzervatív oldal megmentője" - tette hozzá.

Kijelentette: "azt a felelősséget nem tudjuk magunkra vállalni, hogy a Fidesz elvesztette a választásokat".

Az elnökhelyettes szerint a két párt programja ráadásul nem is egyeztethető össze.