Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Dávid Ibolya: a második forduló után esetleg lesz együttműködés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MDF elnöke azt javasolta a Fidesznek, hogy csinálja végig a kampányt, és csak a választások második fordulója után foglalkozzanak az esetleges együttműködéssel. Orbán Viktor kijelentette: pártja szerdai ajánlata a legtöbb, amit jelenleg az MDF-nek kínálhatnak.

Dávid Ibolya a Magyar Televízió reggeli műsorában kevés esélyt adott annak, hogy sikerül megfordítani az első fordulós eredményt. Úgy fogalmazott: a Fidesz bűnbakot akar csinálni az MDF-ből.

Kijelentette: az MDF nem "hatalommegszerzési praktikában" gondolkodott, hanem abban, hogy ha adott a lehetőség egy jobboldali program kialakítására, akkor annak a feltételeit meg kell teremteni.

A műsorvezető felvetésére, hogy Dávid Ibolya miniszterelnökként megakadályozhatná az általa teljesíthetetlennek tartott ígéretek véghezvitelét, az MDF elnöke úgy válaszolt: ilyen ígérgetésekkel és olyan emberekkel, akik ezek megvalósításában és nem a kormányfő támogatásában érdekeltek, ez illúzió.

Orbán nem tud többet kínálni

A Fidesz elnöke ugyanebben a műsorban azt mondta: pártja szerdai ajánlata a legtöbb, amit az MDF-nek kínálhatnak. Orbán Viktor hozzátette: azért nem Dávid Ibolyát javasolták közös miniszterelnök-jelöltnek, mert a Fidesz támogatói nem fogadták volna el.

"Mondhattuk volna, hogy Dávid Ibolya, de azt akartuk, hogy ön ne nevesse magát halálra" - mondta a műsor riporterének az ellenzéki pártelnök.

A politikus megismételte: a második fordulóban 110 egyéni mandátum sorsa dől el, ebből a Fidesznek 68-70-et kell megszerezni a győzelemhez.

Azt is hangsúlyozta: nem akarják, hogy Magyarországon a választók becsapásával lehessen kormányt alakítani.

Emlékeztetett: hétfő óta - amikor a Pénzügyminisztérium közölte, hogy a vártnál nagyobb az államháztartási hiány - új helyzet van. Úgy vélte: az ország nem érzékeli a költségvetési deficit miatt várható veszélyt.