Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szegednél rekordot döntött a Tisza

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Húsvét hétfő rekord vízszintet hozott Szegeden. A Tisza éjfél körül elérte az eddigi rekordnak számító 960 centiméteres szintet, és reggelre már több centivel meg is haladta. Szegeden csak a hét közepére várják a tetőzést, Szolnokon azonban már hétfőn elérheti a folyó a várható legmagasabb, 10 méter körüli vízszintet. A Tisza középső és alsó szakaszán elhúzódó tetőzésre és lassú apadásra számítanak a szakemberek.
Az ország egytizede a vízszint alatt

Magyarország területének 13 százaléka van jelenleg az áradó folyók vízszintje alatt - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője.

Korompay András elmondta: a helyzet továbbra is súlyos, de biztató hír, hogy a kelet-magyarországi folyók vízgyűjtőterületén nem esett számottevő csapadék, így újabb árhullám nem indult el a Tiszán és a Körösökön.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője szólt arról is, hogy az országban továbbra is 2166 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget.

Elhúzódó tetőzést várnak a Tiszán

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint a Tiszán mindenhol megerősítették a gátakat és nem volt szükség a folyó mentén élők kiköltöztetésére. "A gond az, hogy a Tiszán és a mellékfolyókon is elhúzódó tetőzéssel számolnak a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a mostani készültséget, amelyben 11 ezer ember több mint 1200 eszközzel vesz részt, egy egész héten keresztül fent kell tartani, hiszen bárhol, bármikor lehet olyan probléma, ami azonnali reagálást igényel" - hangsúlyozta Dobson Tibor.

A katasztrófavédelmi szóvivő szerint eszközben, és emberben nincs hiány, mozgósítottak 700 civilt, és 1000 katonával a Magyar Honvédség is részt vesz a védekezésben.

Dobson Tibor szólt arról is, hogy több mint 17 ezer ember van közvetlen veszélyben az ár- és a belvíz miatt, és csaknem 40 településen készültek fel az emberek mentésére.

Szegednél rekordot döntött a Tisza

Szolnoknál 10 méter körüli vízállással hétfőre várják a tetőzést, míg Szegednél 980 centiméteres vízszintre számítanak.

Szegeden vasárnapról hétfőre virradóra már átlépte az 1970-ben mért legmagasabb, 960 centiméteres vízszintet a Tisza, ezzel megdőlt az eddigi vízszint-rekord. A tetőzést szerdára vagy csütörtökre várják, és a szakemberek arra számítanak, hogy akár péntekig is elhúzódhat - mondta az InfoRádiónak Szeged polgármestere.

"Jó hír, hogy különleges esemény nem történt, a gátak stabilak" - hangsúlyozta Botka László, hozzátéve, hogy a város hetek óta dolgozik a védekezésen, és felkészülten várja a tetőzést. A polgármester szerint a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az egymást követő árhullámok miatt akár május közepéig, második feléig is rendkívül magas maradhat a vízszint.

Korlátozó intézkedések Szegeden

Botka László közölte: a városban már szombaton korlátozó intézkedéseket vezettek be. A Tisza mindkét partján csak az árvízi védekezésben résztvevők tartózkodhatnak a gátak és a védművek közelében. A védekezésben résztvevők akadálymentes, gyors közlekedése érdekében pedig a város lakóit arra kérték, ne használják gépkocsijaikat, hanem a most ingyenesen igénybe vehető tömegközlekedési járművekkel utazzanak.

Szeged polgármestere az InfoRádiónak elmondta azt is: a városban teljes szivattyúzási tilalmat rendeltek el. Arra kérték a lakosságot, ha bárki árvízi jelenséget észlel háza környékén, ne maga intézkedjen, hanem értesítse az árvízvédelmi szakembereket.

Rekordot dönthet a Hármas-Körös is

Országszerte továbbra is több mint 2100 kilométeren tartanak fenn árvízvédelmi készültséget. Rendkívüli a védekezés a Tiszán Kisköre és a déli országhatár között, a Maroson, valamint a Zagyva és a Hármas-Körös torkolati szakaszán. Lassítja a tiszai árhullám levonulását, hogy ismét áradnak a Körösök és Szerbiában továbbra is magas a Duna vízszintje.

A Tisza Vásárosnaményig apad, azután Záhonyig árad. Tiszafürednél a víz napok óta tetőzés közeli szinten van - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője, Reich Gyula. A Bodrogon is folytatódik a lassú apadás. A Hármas-Körös ugyanakkor várhatóan szerdán vagy csütörtökön, az eddig mért legmagasabb vízszinttel tetőzik. A Maros a magyarországi szakaszon lassan árad.

Egy órát is késhetnek a vonatok

Továbbra is 30-60 perces késésre kell számítani a Budapest-Szolnok-Nyíregyháza-Debrecen, illetve Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon a tiszai árvíz miatt.

A vasúttársaság szóvivője elmondta: hétfőn a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, és mentesítő járatokat indítanak a Nyíregyháza Debrecen-Miskolc-Budapest vonalon.

Kavalecz Imre hozzátette: továbbra is érvényben vannak a Tisza magas vízállása miatt bevezetett korlátozások. Ennek értelmében a Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza, Szolnok - Szentes és Szolnok - Békéscsaba vasútvonalon a személyvonatok egy része csak Szajolig jár onnan autóbuszok viszik az utasokat Szolnokra.

A szóvivő tájékoztatása szerint kerülő úton közlekednek a szerelvények a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen vonalon, és mintegy egyórás késéssel közlekedik a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza InterCity vonat.

Debrecen és Püspökladány, illetve Nyíregyháza és Záhony között a közvetlen InterCity összeköttetés szünetel. Nem jár a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Kecskemét-Szeged útvonalon tervezett Desiro IC vonatpár sem az árvízi korlátozások miatt.