Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: \"Tiszta vizet kell önteni a pohárba\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz elnöke azt szeretné, ha pártja és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői egy országgyűlési frakcióban dolgoznának. Orbán Viktor erről a közszolgálati rádióban beszélt.

A politikus kijelentette: az egység a legfontosabb, minden fórumon azt fogja képviselni, hogy a szövetséget szélesíteni, nem pedig megosztani kell.

Hozzátette: ezért arra fogja kérni a kereszténydemokrata képviselőket, hogy közös frakcióban kezdjék meg a munkát.

Orbán Viktor azt mondta: szerda reggeltől egyeztetéseket kezd a szövetségesekkel, és az új frakció már csütörtökön megtartja első munkaértekezletét.

A Fidesz tisztújító kongresszusának összehívásához tájékoztatása szerint három-négy hétre is szükség van, de "tiszta vizet kell önteni a pohárba", minél hamarabb fel kell állnia a megújított pártvezetésnek.

Arra a kérdésre, hogy ha a pártkongresszuson ismét őt választják elnökké, a Fidesz szövetségi jellegének erősítésére törekszik-e majd, azt felelte: ha az értékeiket győzelemre akarják vinni, és valaha is kormányzati többséget akarnak szerezni, akkor "együtt kell maradnunk, ki kell tartanunk egymás mellett, és a szövetségépítés útját kell járni".

"Senkit nem tartunk fogságban, hogyha a magyar nemzeti oldal azt gondolja, hogy nem akar kormányozni (...), akkor bátran bontsa szét magát" - fogalmazott.

Orbán Viktor európai tendenciának nevezte a nagy bal- és jobboldali gyűjtőpártok létezését.

Mindegyik erő arra törekszik, úgy ügyeskedik, hogy a másik oldalon lehetőleg ne egy, hanem legalább két szereplő legyen - mondta.

Arra a felvetésre, a Fidesz-hívek aggódnak amiatt, hogy szétesik a szövetség, azt válaszolta: "össze fogjuk tartani ezt a közösséget, föl sem merült egyelőre senkiben komolyan, hogy itt bármifajta osztódás jönne létre".