Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A KDNP önálló frakciót szeretne

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesszel szövetséges Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője az önálló KDNP-frakció mellett érvelt. Lukács Tamás szerint a két képviselőcsoport szerződéses viszonyban lenne egymással.

A Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője szerint külön KDNP és Fidesz-frakció esetén több megszólalási lehetőség jutna a parlamentben és eggyel több ellenzéki tag ülne a házbizottságban is.

Lukács Tamás ugyanakkor hozzátette: politikai értelemben nem lenne szerencsés, ha a KDNP-frakció nem tárgyalásos úton, nem a Fidesszel kialakított konszenzussal alakulna meg.

A KDNP szóvivője arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy hétfői rádióinterjúban közös Fidesz-KDNP frakciót szorgalmazott, úgy reagált: megérti Orbán Viktort, aki nyilvánvalóan az egység megbontásától tart, ugyanakkor véleménye szerint a két frakció közötti szerződéses kapcsolattal összeegyeztethetők a pragmatikus és a politikai szempontok.