Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fidesz változtatna az érettségi rendszerén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz további változtatásokat tart szükségesnek az érettségi rendszerében. A párt alelnöke azt mondta: indokolt, hogy az államilag finanszírozott képzések esetében kizárólag az emelt szintű érettségi jelentsen belépési feltételt a felsőoktatásba.

Pokorni Zoltán szerint felül kell vizsgálni az érettségi tárgyak számát is. Kifogásolta, hogy évről évre nem emelkedett az államilag finanszírozott férőhelyek száma a felsőoktatásban, míg a szakképzésben több ilyen hely van, mint ahányan jelentkeznek a képzésekre.

Szerinte az új érettségi és felsőoktatási rendszer bizonytalanságai miatt jelentkeznek egyre kevesebben egyetemre vagy főiskolára.

A tárca cáfol

Az oktatási tárca főosztályvezetője az InfoRádió megkeresésére elmondta, a szakképzési keretszámok a jelentkezések ismeretében átcsoportosíthatók, tehát nem szorulnak ki 15 ezren a tandíjmentes felsőoktatásból. Friss Péter elmondta, nem zárható ki, hogy valamelyest emelkednek a ponthatárok, de nem a Fidesz által említett okok miatt.

Friss Péter: önmagában, mivel az összes vizsga 8 százaléka lesz emelt szintű vizsga, ez önmagában nem fogja eldönteni az érettségi egész pontrendszerét.

A Fidesz elképzelései szerint két éven belül csak emelt szintű érettségivel lehetne tandíjmentes felsőoktatási szakra jelentkezni. Az Oktatási Minisztérium szerint a párt javaslata szakmailag megalapozatlan, és csak pénzpocséklás. A tárca úgy véli, nem helyes, ha egy-két tárgyra jobban koncentrálnak a diákok, mint a többire.