Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

LB: Orbán nem sértett törvényt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem sértett törvényt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azzal, hogy egy zárt kampánygyűlésen arra biztatta az aktivistákat: keressenek fel minden rájuk bízott fideszes szavazót a választások második fordulójának napján - állapította meg a Legfelsőbb Bíróság.

A bíróság ezzel megváltoztatta az Országos Választási Bizottság korábbi döntését.

A Fidesz elnökének kijelentéseivel összefüggésben Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója emelt kifogást április 21-én.

Orbán Viktor nem sokkal később két nyilatkozatában is megerősítette a korábban elmondottakat.

Az Országos Választási Bizottság a kifogásnak részben helyt adott, és megállapította: Orbán Viktor a két televíziós nyilatkozattal megsértette a szavazásban való önkéntes részvétel alapelvét.