Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Mladic-ügy miatt lemondott a szerb kormányfőhelyettes

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Belgrádban bejelentette lemondását Miroljub Labus szerb miniszterelnök-helyettes, miután az Európai Unió megszakította a társulási tárgyalásokat Szerbiával.

A közösség azután döntött így, hogy a megszabott határidőre sem sikerült őrizetbe venni a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg volt vezérkari főnökét.

Miroljub Labus a szerb nép elárulásának nevezte, hogy a belgrádi kormány képtelen volt letartóztatni és kiadni a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bűnök miatt körözött volt tábornokot.

A brüsszeli döntés ismertetésekor az Európai Unió bővítési biztosa azt mondta: Szerbiának be kell bizonyítania, hogy bárkit bíróság elé állít, akit súlyos bűnökkel vádolnak.

Olli Rehn azt is közölte: tárgyalt Carla Del Pontéval, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészével, aki negatívan értékelte Belgrád együttműködését.

Demokratikus ellenőrzés szükséges

Amint Szerbia teljes mértékben együttműködik a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel, az Európai Unió azonnal folytatja vele a társulási tárgyalásokat - mondta el az InfoRádiónak a bővítési biztos szóvivője.

Nagy Krisztina kiemelte: Belgrádnak be kell bizonyítania, hogy a hadsereg és a titkosszolgálatok demokratikus ellenőrzések alatt állnak.