Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fiatal nők lépnek be a Fideszbe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A választások második fordulója óta már több mint 500-an léptek be a Fideszbe, a párt taglétszáma már a 32 ezret is meghaladta. Az MSZP 40 ezres taglétszáma nagyságrendileg nem változott, a szocialisták a hálózatépítésre koncentrálnak, akárcsak az SZDSZ.

A választások óta több mint ötszáz fővel, jellemzően fiatal nőkkel gyarapodott a Fidesz körülbelül 32 ezer fős tagsága - mondta az InfoRádiónak az ellenzéki párt volt kampányfőnök-helyettese.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő hozzátette: a kampány során több tízezer önkéntes segítette munkájukat.

A Fidesz-MPSZ tagtoborzó akciója a következő hetekben indul, és azt a célt szolgálja, hogy teret kaphassanak azok, akik szimpatizálnak a szövetség programjával.

Hálózatépítő MSZP

Az MSZP szóvivője közölte: a párt taglétszáma évek óta körülbelül negyvenezer, és ez a kampány során, valamint a választási győzelem óta sem gyarapodott számottevően.

Nyakó István szerint a kampányban hozzájuk csatlakozott önkéntesekre nagy szüksége van a pártnak, ezért most az a feladat, hogy közelebb hozzák őket a párthoz.

A Hiller István pártelnök által meghirdetett hálózatépítés éppen arról szól, hogyan lehet az aktivistákat bevonni a párt vérkeringésébe - hangsúlyozta a szóvivő.

Az SZDSZ is megtartaná a szimpatizánsait

Az SZDSZ-nek nem az a legfőbb célja, hogy a jelenlegi 25-27 ezernél több tagja legyen, hanem az, hogy megtartsa a kampány során szerzett szimpatizánsait - mondta el az InfoRádiónak a párt ügyvivője.

Horn Gábor hozzátette: az SZDSZ elsősorban a fiatalokra koncentrál, számukra a következő hónapokban felkínálják a párthoz való csatlakozás különféle formáit, ami nem csak a tagságot jelenti.

A KDNP minőséget épít

A KDNP az önálló frakció megalapításától, az MKDSZ beolvadásától és az egyházi mozgalmak segítségétől várja 14 ezer fős taglétszámának bővülését - közölte a párt szóvivője.

Lukács Tamás emlékeztetett arra, hogy a párt szétesése előtt még 36 ezer tagja volt a KDNP-nek.

A párt szóvivője a minőségépítést is fontosnak nevezte, vagyis hogy csak a KDNP alapelveit vallók lépjenek soraikba.

Az MDF egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.