Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gémesi: kiárusították az MDF-et

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kilép az MDF-ből Gémesi György, aki nem lép át más pártba, a jövőben csak Gödöllőre koncentrál. A politikus szerint az MDF kampányra fordított pénzei Leisztinger Tamás vállalkozótól érkeztek.

Gémesi György az őszi önkormányzati választáson a lokálpatrióta egyesület színében indul ismét a polgármesteri posztért.

A politikus szerint az MDF kampányra fordított pénze az MSZP-hez kötődőnek tartott Leisztinger Tamás vállalkozótól - Schmuck Andor, a Tisztelet Társaság volt elnökén keresztül - érkezett.

Gémesi György azt mondta: Schmuck Andor megkereste őt azzal, hogy az egyesület révén 80 ezer szavazót tud biztosítani.

Információi szerint ezzel az ajánlattal a Fideszt és az MSZP-t is felkereste a volt szocialista politikus, de a két nagy párt nem élt a felkínált lehetőséggel.

Az MDF-et érdekelte az ajánlat - tette hozzá. Gémesi György szerint az MDF országos listájának első 14 helyén öt olyan politikus van, akit a Tisztelet Társasága jelölt.

Feszültség az MDF-ben

A politikus szólt arról: a Tisztelet Társasága jelöltjeinek felkerülése az MDF listájára "hihetetlen feszültséget" keltett a párt országos választmányi ülésén.

Ilyen szintű kiárusítása az MDF-nek az elmúlt években nem történt meg - hangsúlyozta Gémesi György, majd hozzátette, hogy a választmányi ülésen elhangzott: az MDF a Tisztelet Társaságától kap támogatást.

Közülük négyen Leisztinger Tamás érdekkörébe tartoznak - mondta a politikus.

Az MDF-et nem érte váratlanul

Az MDF-et nem érte váratlanul Gémesi György döntése - mondta Hock Zoltán, a demokrata fórum elnökhelyettese.

A politikus hozzátette: Gémesi György már régóta nem vett részt az MDF politikájának alakításában és az elnökségi üléseken.

Hock Zoltán szerint alulinformáltságról tanúskodnak Gémesi Györgynek az MDF és a Tisztelet Társasága közötti együttműködést kritizáló szavai.

Tisztelet Társasága: nem házaltunk szavazatokkal

A Tisztelet Társasága az InfoRádiónak eljuttatott közleményében elismerte, hogy mind a négy parlamenti pártot megkereste a számára fontos programpontokkal.

A közlemény ugyanakkor visszautasította, hogy a Tisztelet Társasága szavazatokkal házalt volna.

A pártok közül csak az MDF vállalta a három javaslat képviseletét, ezért kötöttek a párttal együttműködést, az aláírás teljes sajtónyilvánosság előtt történt - hangsúlyozta a közlemény.