Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Stumpf: Orbán foglya a Fidesznek, a Fidesz foglya Orbánnak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Századvég Alapítvány elnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek nagyobb a felhatalmazása, mint Medgyessy Péternek volt négy évvel ezelőtt. A politológus a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjéről az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: Orbán Viktor foglya a Fidesznek, a Fidesz pedig foglya Orbán Viktornak.

Most, az indulásnál, hihetetlenül széles mozgástere van Gyurcsány Ferencnek - jelentette ki Stumpf István.

Az Orbán-kormány kancelláriaminisztere úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök elődjéhez képest világosabb felhatalmazással, nagyobb parlamenti többséggel vághat neki a kormányzásnak.

Az, hogy a kormány milyen döntéseket hoz az első periódusban, meghatározza majd a kabinet és a kormányfő későbbi mozgásterét is - tette hozzá.

A politológus szerint a megalakuló kormánynak nincs módja a kellemtelen döntéseket az önkormányzati választások miatt elhalasztani, mert ezzel lassú erózióra ítélné magát, és tovább romlana Magyarország megítélése.

Nem lehet folytatni az elmúlt másfél év pr-kampányát - jelentette ki Stumpf István.

Stratégiai pontok

A politológus úgy gondolja, hogy stratégiai jelentősége lesz annak, mi lesz a Miniszterelnöki Hivatal feladata, hol lesz a kormányzat centruma.

Azzal a "huszárvágással", hogy Hiller István jelenlegi szocialista pártelnök lenne az összevont oktatási és kulturális tárca vezetője, Gyurcsány Ferenc valószínűleg azt teszi, amit Tony Blair brit kormányfő, amikor kialakította a belső kabinetrendszert - mondta.

Ez a belső kabinet öt emberből - Hiller Istvánból, Kiss Péter mostani kancelláriaminiszterből, Szilvásy György kormányfői kabinetfőnökből, Veres János pénzügyminiszterből és Kóka Jánosból, a gazdasági tárca vezetőjéből - állhat majd - vélekedett a Századvég Alapítvány elnöke.

Stumpf Isván hozzátette: ez a kör dönti majd el a legfontosabb ügyeket, a többi miniszter hozzájuk képest "gyengébb" lesz.

A Fidesznek középre kell nyitnia

Orbán Viktor foglya a Fidesznek, a Fidesz pedig foglya Orbán Viktornak. Ezt a helyzetet nem lehet egyetlen "gordiuszi" csapással megoldani - vélekedett a politológus.

Hozzátette: a következő egy év szolgál arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt meghatározza stratégiáját.

Stumpf István úgy vélekedett: figyelemmel kell lenni Orbán Viktor történelmi érdemére, arra, hogy egy 5 százalékos pártból 42 százalékos támogatottsággal bíró politikai erőt hozott létre, és arra, hogy a Fidesz elnöke ma rengeteg politikai tapasztalattal bír.

Világos azonban az is, hogy a Fidesz szavazatszerző képessége a közép irányába korlátozott. Meg kell teremtenie a lehetőségét annak, hogy a párt középről is tudjon szavazatokat szerezni - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miként alakul Orbán Viktor jövője, csak egy év múlva, a Fidesz tisztújító kongresszusán kapunk választ - vélekedett Stumpf István.