Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Török Gábor: a frakcióelnöki funkció értelmezhetetlen és lényegtelen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A frakciószövetség elnöki posztja lényegtelen és értelmezhetetlen funkció az Országgyűlésben - véli az InfoRádió által megkérdezett politológus. Török Gábor elmondta: a Fidesz és a KDNP egyezkedéséből egyértelműen a kereszténydemokraták kerültek ki győztesen.

A politológus szerint a Fidesz elsőszámú célja az volt, hogy a Kereszténydemokrata Néppártot ne engedje ki a szövetségből, és a parlamentben is egyben tartsa a két pártot. Ezzel azt a képet kívánták őrizni, hogy a két szervezet továbbra is azonos úton jár.

A két politikai erő alkudozásában egyértelműen a KDNP akarata érvényesült. Egyértelműen ők jártak jobban azzal, hogy önálló frakciót hoznak létre - véli Török Gábor.

Orbán Viktornak még azt sem sikerült elérnie, hogy formálisan egyedül irányítsa a frakciószövetséget, hiszen Semjén Zsolt, a KDNP vezetője társelnök lett - mondta.

Török Gábor szerint ez is a KDNP akaratának érvényesülését mutatja.

A frakciószövetség ugyanakkor egy szimbolikus dolog, a parlamentben igazából az számít, ki a frakció vezetője. A párt létrehozhat ugyan olyan funkciót, amelyet a saját belső hierarchiájában a frakcióvezető fölé helyez, a parlamenti életben azonban valódi döntési kompetenciája a frakcióvezetőnek van - tette hozzá a politplógus.