Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Május végén beterjesztik a kormányprogramot?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Május végén terjesztik az Országgyűlés elé a kormányprogramot - mondta a pénzügyminiszter. Veres János a Friedrich Ebert Alapítvány szakmai tanácskozása után részleteket nem közölt a leendő kabinet terveiről.

Veres János a kormány elképzeléseiről annyit mondott, hogy még a nyári ülésszakon szeretnének elfogadtatni több reform-javaslatot.

A politikus hangsúlyozta: a következő négy évben érdemben átalakulhat az oktatás, az egészségügy, a központi közigazgatás és az államháztartás.

Ennek érdekében már a következő hónapokban jogszabály- és alkotmánymódosító javaslatokat dolgoz ki a kormány. Veres János szólt arról is, hogy szigorú pénzügyi és költségvetési politikával 2010 körül bevezethetik az eurót Magyarországon.

Gyurcsány: a megbízáshoz képest két héten belül lesz program

Gyurcsány Ferenc blogjában kedden hangsúlyozta, hogy "új kormány alakítására Magyarországon még senki nem kapott megbízást. Persze van sejtésünk, hogy ki kapja ezt a megbízást. Van sejtésünk, hogy milyen koalíció alakulhat, de nincs még új kormány. Ha a kormányalakítási megbízáshoz képest jó két héten belül van kormányprogram, akkor az egészen jó tempó. Én ebben semmi kivetnivalót nem látok" - fogalmazott az MSZP miniszterelnök-jelöltje.