Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mennyibe kerül a KDNP-frakció az adófizetőknek?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Valamivel több mint évi 150 millió forinttal terheli meg az Országgyűlés kasszáját az, hogy a kereszténydemokraták külön frakcióval képviseltetik magukat a törvényhozásban. Az InfoRádió számításai szerint a KDNP önállósága a központi költségvetésre is hatással lesz.

Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetőjének bejelentése szerint a kereszténydemokraták 23 fős frakciót alakítanak.

A törvény alapján parlamenti működési, létszám- és ellátási keretük havi több mint 20 millió forint lesz.

Az Országgyűlésre háruló többlet legkevesebb havi 12 és fél millió forint. Ebből az összegből 13 alkalmazottat tarthat a törvényhozás harmadik legerősebb képviselőcsoportja.

Az állami büdzséből minden, a választásokon 1 százalék feletti listás eredményt produkáló párt részesülhet. Az erre a célra fordítható összeg 25 százalékát a parlamenti erők között osztják szét egyenlő mértékben, 75 százalékát pedig az összes 1 százalék feletti párt között.

Az Országgyűlésbe bejutott pártokon kívül így csak a 2,2 százalékos támogatottsággal bíró MIÉP-Jobbik kaphat állami forintokat.