Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégis eladja a Fidesz a Szentkirály utcai ingatlant?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz elnöke azt mondta, hogy pártja támogatja majd a Magyarország érdekeit szolgáló kormányjavaslatokat.

Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy átvette parlamenti megbízólevelét a Pest megyei területi választási bizottság elnökétől.

A volt miniszterelnök hangsúlyozta: olyan előterjesztést nem szavaz meg a Fidesz-frakció, amely megítélésük szerint nem szolgálja az ország fejlődését.

Hozzátette: akkor sem támogatják az ilyen indítványokat, ha kényszerhelyzetre hivatkozik a kabinet.

Orbán Viktor a megyerendszer átalakításáról azt mondta: a változtatásokat Budapesten kell kezdeni, utána a Fidesz kész tárgyalni a folytatásról.

A jövőben a frakció lesz a politika központja

A Fidesz munkáját a jövőben a frakcióból irányítják - közölte a párt elnöke.

Orbán Viktor azt mondta, hogy összevonják a pártot és egy központúvá teszik, mert a Fidesz összes vezetője és területi szervezője egyben parlamenti képviselő is.

A legnagyobb ellenzéki párt elnöke nem cáfolta azt az értesülést, hogy a Fidesznek sok a három jelenlegi központ: a Képviselői Irodaház, a Szentkirályi utcai és a Lendvay utcai székház.

Orbán Viktor szerint ésszerűsítésre van szükség. Hozzátette: a Szentkirályi utcai ingatlan kampányközpontként működött, a kampány miatt hozták létre, azonban a kampánynak már vége van.