Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: az MDF az MSZP egyik tagozata

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Politikai értelemben az MDF az MSZP egyik tagozata - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szombati budapesti választmányi ülését követően.

Az lenne a legnagyobb baj, ha a jobboldal "erkölcsileg megbicsaklana" - közölte a pártelnök, aki mintegy másfél óra késéssel érkezett, majd szólalt fel a KDNP választmányi ülésén. Orbán Viktor álláspontja szerint nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakéredzkedni.

"Ha ezt egyszer megengedi a szövetség, akkor darabjaira fog hullani" - tette hozzá a Fidesz elnöke, arra reagálva, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke pártja szombati választmányi ülésén közölte, a demokrata fórum nyitott az együttműködésre a jobboldali pártokkal is a parlamentben.

Dávid Ibolya ugyanakkor hozzátette, hogy ma úgy tűnik, a párbeszédre csak az MDF nyitott, a Fidesz nem vonta le a választás tanulságait, elnöke leginkább a demokrata fórumra próbálja áthárítani a felelősséget.