Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szili mögé állt az MSZP-frakció

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szocialista képviselők a frakció alakuló ülésén úgy döntöttek, hogy házelnöknek Szili Katalint, jegyzőnek Nyakó Istvánt, Podolák Györgyöt és Török Zsoltot javasolják - közölte a képviselőcsoport vezetője.

Lendvai Ildikó közölte: elfogadták az elnökségnek azt a javaslatát is, hogy a frakció a később megválasztandó alelnökök sorába Mandur Lászlót, a Ház jelenlegi alelnökét jelölje.

A képviselők támogatták, hogy legkésőbb a kormányalakítással bezárólag a frakció jelenlegi elnöksége kapjon megbízást munkája folytatásához.

Lendvai Ildikó azt mondta, hogy június 14. a legvégső időpont, reményeik szerint azonban legkésőbb már az előtt egy héttel tudnak frakcióelnökséget választani.

"Nem jó, ha alakítunk egy frakcióelnökséget, és másnap elvisznek egy frakcióvezető-helyettest államtitkárnak" - indokolta a politikus a döntést.

Hozzátette: a frakcióvezetőség megválasztásához ismerniük kell a kormányzati struktúrát.

Mint mondta, az MSZP-frakcióban van egy olyan szabály is, mely szerint nem lehet az a frakcióelnökség tagja, aki bizottsági elnök.
Arra a kérdésre, indul-e a frakcióvezetői posztért, Lendvai Ildikó közölte: "indulok, és nincs is más ambícióm".

Közölte: a képviselőcsoport legközelebb május 22-én tart ülést, majd május 26-27-én a kormányprogramot vitatja meg.

Jövő hétfőn a frakcióelnökség tárgyalási mandátumot akar kérni a parlamenti működés ésszerűbbé és takarékosabbá tételéhez - tette hozzá Lendvai Ildikó.