Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megválasztotta a házelnököt az Országgyűlés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Országgyűlés nagy többséggel házelnöknek választotta a szocialista Szili Katalint.

Történelmi léptékű nemzeti feladat áll az Országgyűlés előtt - jelentette ki a régi-új házelnök a parlament alakuló ülésén.

Szili Katalin azt mondta: az elkerülhetetlen reformokat úgy kell végrehajtani, hogy az biztonságos átalakulást jelentsen minden társadalmi rétegnek.

Ezért a kormányoldalnak nagyobb felelősséget kell vállalnia, de az ellenzékiség sem merülhet ki a puszta tagadásban - tette hozzá.


Szili Katalin hangsúlyozta: ebben a parlamenti ciklusban olyan törvények születnek majd, amely unokáink jövőjét is befolyásolja majd.

Mint mondta: folytatni kell a rendszerváltozást, és bizonyítani kell az embereknek, hogy a változtatás értük történt.


A házelnök szerint a parlament működésén is változtatni kell, amelyet azonban csak a kormányoldal és az ellenzék együttesen tud végrehajtani.


A parlament szintén nagy többséggel alelnöknek választotta Áder Jánost (Fidesz) és Világosi Gábort (SZDSZ).

Az Országgyűlés döntött arról is, hogy ebben a ciklusban jegyző lesz Nyakó István (MSZP), Podolák György (MSZP), Török Zsolt (MSZP), Hende Csaba (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz), Szűcs Lajos (Fidesz), Móring József Attila (KDNP), Béki Gabriella (SZDSZ), Kis Zoltán (SZDSZ) és Pettkó András (MDF).