Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fidesz is ötpárti tárgyalást szeretne

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz is ötpárti, nyilvános tárgyalást szorgalmaz a kétharmados törvényekről.

Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője azután beszélt erről, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt hétfő este azt közölte: azt szeretnék, ha a kijelölt miniszterelnök nemcsak az ellenzéki pártokkal, hanem valamennyi parlamenti erővel, ráadásul egyszerre egyeztetne.

Navracsics Tibor a közszolgálati televízió reggeli műsorában azt mondta: az esti elnökségi ülésen támogatták Semjén Zsolt KDNP-elnök javaslatát.

Hangsúlyozta: a tárgyaláson először azt kell tisztázni, hogy milyen helyzetben van ország, és csak utána lehet arról beszélni, hogy milyen kétharmados törvények módosítására van szükség.

Gyurcsány Ferenc kijelölt kormányfő múlt kedden írt levelet az ellenzéki pártok vezetőinek arról, hogy még a kormányprogram parlamenti vitája előtt egyeztetne az ország életét érintő legfontosabb ügyekben, köztük a kétharmados többséggel eldönthető kérdésekben.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke válaszlevelében közölte, hogy a párt kész a tárgyalásra.