Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az adóellenőrök személyesen látogatnak el a szép, nagy házakba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Adóellenőrzést indít a budapesti luxusingatlanokkal összefüggésben a Főpolgármesteri Hivatal.

Budapest főjegyzője az InfoRádiónak elmondta: azután döntöttek így, hogy az előzetes várakozásoknál jóval kevesebb, 435 luxusadó-bevallás érkezett a hivatalhoz.

Tiba Zsolt azt mondta: az ellenőrök felkeresik a kerületek építési hatóságait, az illetékhivatalt, a földhivatalt és a gazdagabb környékeken helyszíni szemléket tartanak.

Hozzátette: elsősorban azokat ellenőrzik, akik hibás bevallást adtak be, illetve azokat, akik szándékosan nem nyilatkoztak luxusingatlanjukról.

Az InfoRádió információi szerint a fővároshoz összesen 435 bevallás érkezett, ám a hibás bevallások jelentős száma miatt ebből csak 261-et tudtak feldolgozni.

Az idei bevétel összesen 89 millió forint. Luxusadót annak kell fizetnie, akinek 100 millió forint feletti értékű ingatlan van a tulajdonában.

Újpest polgármestere szerint a luxusingatlanok adóztatásának rendszere a fővárosban alapvetően elhibázott.

Derce Tamás elmondta, hogy ismer példát olyan nagy értékű övezetre, ahol egy panelház is áll, de olyan lakótelepi utcáról is tud, amelynek végén a luxusingatlanok az alacsony értékű övezetbe esnek.