Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

\"Nem elbocsátani, felvenni kellene tanárokat\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem kell radikális létszámleépítésre számítani az oktatásban - mondta Tamás Pál szociológus az InfoRádióban annak kapcsán, hogy lapértesülések szerint a koalíció által elfogadott oktatási program emelni kívánja a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye mintegy tízezer fős létszámleépítés lehet.

Tamás Pál emlékeztetett arra, hogy egyenetlen a tanárok eloszlása az országban, de formálisan, az egy tanárra jutó diákszámban Magyarország "az indokoltnál szebben" mutat a statisztikában.

A leépítésekről szóló hírekkel kapcsolatban a szociológus elmondta: ha lesz is leépítés, az nem automatikusan történik, mert számos olyan terület van, ahol a kormányzati oktatási reformtervek alapján szükség van a jelenlegi tanárokra.

A magasabb óraszám jelenthet például intenzívebb családlátogatások, vagy délutáni foglalkozásokat - tette hozzá a szakember.

Tamás Pál szerint a kormány oktatási elképzeléseihez éppen, hogy nem kevesebb, hanem több pedagógusra lenne szükség.

A társadalomtudós megjegyezte: ha egy 40 év feletti tanár ma elveszti a munkáját, nincsenek jó kilátásai, különösen vidéken.

Az OM nem nyilatkozik

Az InfoRádió megkereste az ügyben az Oktatási Minisztériumot is, ahol közölték: amíg nincs kormányprogram, nem nyilatkoznak.