Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Üdülési csekkel a fővárosi strandokra

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Június elsejétől 15 budapesti fürdőben már üdülési csekkel is lehet fizetni. Azt egyelőre nem tudni, országos hány stranddal kötött szerződést a Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Kiss Ferenc, a Magyar Fürdőszövetség marketing szakbizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyar fürdőszövetség egy éve folytat tárgyalásokat a Magyar Üdülési Alapítvánnyal, annak érdekében, hogy az üdülési csekk használatát a fürdőszolgáltatásokra is kiterjesszék.

Céljainkból annyi már megvalósult, hogy a társadalombiztosítás által támogatott betegek az önrészüket fizethetik üdülési csekkel - tette hozzá a marketing-szakbizottság elnöke.

A felek megállapodásának értelmében a következő lépés az, hogy a lehetőséget az összes fürdőszolgáltatásra kiterjesztik; a fürdők és a Magyar Üdülési Alapítvány közötti szerződések megkötése folyamatosan történik.

Kiss Ferenc arról tudott beszámolni, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. által üzemeltetett mind a 15 fürdőben elfogadják az üdülési csekket; azt egyelőre nem tudni, országosan eddig mennyi szerződést kötöttek.