Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Jóváhagyta a koalíciót és a kormányprogramot az SZDSZ

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jóváhagyta a kormányprogramot, és felhatalmazást adott a koalíciókötésre az MSZP-vel az SZDSZ küldöttgyűlése.

Az SZDSZ küldöttgyűlése ellenszavazat nélkül jóváhagyta a kormányprogramot, és felhatalmazást adott a pártvezetésnek a koalíciókötésre az MSZP-vel - közölte a pártelnök az ülést követően.

Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ 793 küldöttjéből 554-en regisztráltak a helyszínen, 551-en szavaztak igennel, hárman tartózkodtak.

Hangsúlyozta: a küldöttgyűlés vitaszakaszában felszólalók között egy sem volt, aki a koalíciós megállapodás ellen szólt volna.

Hozzátette: a koalíciós tárgyalásokat is azzal a szándékkal folytatták, hogy a liberális programból minél több kerüljön a közösen elfogadandó kormányprogramba.

"Vállalható kompromisszumokkal a kormány programja olyan irányba viszi az országot, amelyet a liberálisok kívánatosnak tartanak" - fogalmazott.

Kitért arra, hogy a küldöttek szerint az SZDSZ-nek kell a garanciának lennie arra, hogy a programba foglalt reformok meg is valósuljanak.

Ugyanakkor a szabad demokraták nem vonják kétségbe a szocialisták elkötelezettségét a valódi változások iránt - fűzte hozzá.

Közölte: az SZDSZ a következő négy évben különös gonddal figyel majd arra, hogy a reformok megvalósuljanak, és így az emberek magasabb színvonalú szolgáltatásokhoz jussanak.

Kuncze Gábor kérdésre válaszolva elmondta: Magyar Bálint a fejlesztéspolitikai kabinetben, amelynek vezetője a kormányfő, tagjai pedig a miniszterek, helyettesíti majd a miniszterelnököt.

Gyurcsány Ferenc arra is felkérte az oktatási minisztert, hogy gyakoroljon az operatív programoknál közvetlen politikai felügyeletet - tette hozzá.

Az MSZP kongresszusa egy héttel ezelőtt adott felhatalmazást a pártelnöknek és a miniszterelnök-jelöltnek, hogy megkössék a koalíciós szerződést az SZDSZ-el.

Hiller István, az MSZP elnöke a párt országos választmányának szombati ülése után azt mondta: sem jogi, sem politikai akadálya nincs a koalíciós szerződés aláírásának.