Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Május utolsó vasárnapja: gyermeknap

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A gyermeknapnak ma már több mint fél évszázados hagyománya van. Eredetileg ugyan az elmaradott, háború sújtotta országok gyermekeinek megsegítése volt a nemzetközi ünnep célja, Magyarországon azonban ma már szinte kizárólag egyetlen dologról szól ez a nap: hogy jól érezzék magukat a gyerekek.
Duna-parti móka és kacagás

Duna-parti Gyerekparti címmel egész napos gyereknapi rendezvénysorozat várja a gyerekeket a Művészetek Palotája mellett kézműves foglalkozásokkal, koncertekkel és verses-zenés műsorokkal.

Az érdeklődőknek iparművészek és kézművesek segítenek. A gyermekek bekapcsolódhatnak a szövésbe, a fonásba, az agyagozásba és a nemezelésbe is.

A középkori és reneszánsz művészettel is megismerkedhetnek a Duna-partra látogatók, valamint részt vehetnek egy ásatásban is. A fellépők között lesz a Kaláka együttes és Gryllus Vilmos is.

A Városliget is várja a gyermekeket

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Városligetbe várja a gyermekeket. Fellép a Bon-Bon együttes, Molnár Ferenc Caramel és a Bikini is. A világzenei színpadon görög népzenét és klezmert is hallgathatnak a látogatók, valamint megismerkedhetnek a török és az ír népzenével.

A nemzetek utcáján pedig számos ország gasztronómiáját, népi játékait és néptáncát mutatják be a nagykövetségek és a kulturális intézetek által meghívott művészek.

Gőzmozdony a gyermekvasúton

Május utolsó vasárnapján érdemes ellátogatni a Széchenyi-hegyre is, ahol ez alkalomból gőzvontatású nosztalgia vonatok közlekednek a gyermekvasúton.