Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Itt az új Gyurcsány-kormány - az első nyilatkozatok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök bemutatta kormányát. A külügyminiszter Göncz Kinga, az előző kormány esélyegyenlőségi minisztere lett; számos miniszter megtarthatja posztját.

Bemutatta a 11 minisztérium és a kancellária, valamint a most megalakuló kormányzati intézmények vezetőt Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök.

A pénzügyi tárcát az új kormányban is Veres János irányítja, és posztján marad Kóka János gazdasági, Gráf József földművelésügyi és Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.

A rendészettel kiegészült igazságügyi tárcát Petrétei József, a most alakuló önkormányzati és területfejlesztési minisztériumot pedig Lamperth Mónika vezeti.

A Külügyminisztériumot Göncz Kinga, ügyvezető esélyegyenlőségi miniszter , a honvédelmi tárcát Szekeres Imre, az MSZP-elnökhelyettese, az egészségügyi tárcát pedig Molnár Lajos kórházigazgató irányítja.

Az oktatási és kulturális tárcát Hiller István, az MSZP elnöke, a szociális és munkaügyit pedig Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszter kapta. A Miniszterelnöki Hivatalt Szilvásy György, a kormányfő eddigi kabinetfőnöke irányítja.

Gyurcsány Ferenc azt is közölte, hogy az Államreform-bizottság vezetője Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter lesz, a Fejlesztési Kabinetet Bajnai Gordon, a Budapest Airport igazgatóságának elnöke irányítja.

Göncz nem változtat a külpolitikán

Nem kell sokat változtatni a magyar külpolitikán, a hangsúlyok nem fognak változni - jelentette ki bemutatása után a külügyminiszter-jelölt.

Göncz Kinga elmondta: felkérése a végén dőlt el, és kitért arra, hogy a világban sok kvázi civil külügyminiszter van, akik nem a diplomácia világából érkeztek.

Az eddig az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárcát vezető Göncz Kinga hozzátette: felkérése mögött az volt a filozófiai megfontolás, hogy Magyarország európai uniós ügyei részben belügyek, részben szociális ügyek.

Gráf: 2500 milliárd fejlesztés

Az újra a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium élére jelölt Gráf József célként fogalmazta meg, hogy minden uniós támogatás a nemzeti kiegészítésekkel és a társfinanszírozással együtt jusson el a magyar gazdákhoz.

Hozzátette: 2007-2013 között mintegy 2500 milliárd forint áll majd rendelkezésre az agrárium és a vidékfejlesztés finanszírozására.

A miniszter kifejtette: a jövőben is mindent megtesz azért, hogy megóvja a magyar élelmiszerpiacot a rossz minőségű külföldi termékektől.

Új feladatként Gráf József a magyar agrárágazat és feldolgozóipar versenyképességének növelését nevezte, ennek érdekében jelentős fejlesztéseket kell végrehajtani.

A várható létszámcsökkentésről azt mondta: 20-30 százalékos létszámcsökkentés reálisnak tűnik.

Persányi: zöld fejlesztések

Az ismét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetésére felkért Persányi Miklós elmondta: a környezetvédelmi kormányzás fő karakterét a zöld fejlesztések határozzák meg az elkövetkező négy évben.

Példaként a regionális hulladékgazdálkodási, szennyvízkezelési projekteket, a Vásárhelyi Terv beruházásait, a térségi vízgazdálkodási programokat és a nemzeti parkok modernizációját említette.

A genetikailag módosított növények kapcsán kifejtette: addig nem szabad a biotechnológiai módszerekkel módosított vetőmagok használatát engedélyezni, ameddig nincs egyértelmű tudományos bizonyíték a növények egészségügyi ártalmatlanságára.

{{keretes_cim}}

A Fidesz szerint az alkotmányos kereteket feszegeti a kormánystruktúra, bár még azon belül van. Répássy Róbert frakcióigazgató kijelentette: formalitássá üresedett a miniszteri poszt, azok az új testületek viszont, amelyekben a tényeges döntések születnek, nem tartoznak a parlament ellenőrzése alá. Ezen a helyzeten esetleg egy eseti parlamenti bizottság felállításával lehetne változtatni. A politikus azt is bejelentette, hogy amennyiben ez a struktúra gátolja a kormányzást, akkor a Fidesz Alkotmánybírósághoz fordul.

A Magyar Demokrata Fórum szerint Gyurcsány Ferenc kormányának megalakításával azt üzente, hogy a minisztereknek nem szakpolitikusoknak, hanem politikusoknak kell lenniük, akik a miniszterelnöki akaratot hajtják végre. Hock Zoltán elnökhelyettes kijelentettte: "Megismerve a kormányzati struktúrát tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy (a kijelölt kormányfő) bárkit kinevezhetett volna, hiszen Magyarországnak ennyire centralizált, ennyire a miniszterelnök akaratának alárendelt kormánya még nem volt."

A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának véleménye szerint csorbul a miniszterek jogköre az új kormányzati szerkezetben, a három új intézményt pedig kivonták a parlament ellenőrzése alól. Firtl Mátyás képviselő szerint a kabinet "alkotmányt súroló módon jött létre". A KDNP nem tartja elfogadhatónak, hogy az Államreform Bizottság, a Fejlesztési Kabinet és a Kormányzati Szolgáltató Központ, illetve e testületek vezetői a miniszterek felett állnak.