Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Miniszterjelöltek: a titkolózó, a vitákra számító és aki nem akar politikus lenni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kilenc miniszterjelöltet hallgatnak meg kedden a parlamenti szakbizottságok. A leendő tárcavezetők között akadt olyan, aki nem szeretne politikai szereplő lenni, volt, aki titkolózott és volt, aki komoly vitákra számít. A külügyminiszterjelölt beismerte, hogy nincs komoly diplomáciai múltja, a pénzügyi tárca vezetője viszont kiszámíthatóbb államháztartást szeretne.
Veres János: kiszámíthatóbb államháztartást!

Ellenőrzöttebb, kiszámíthatóbb, tervezettebb államháztartást tart szükségesnek a pénzügyminiszter-jelölt. Veres János az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülésén azt mondta: ennek érdekében át kell alakítani a több mint 10 éves államháztartási törvényt. A pénzügyi tárcát jelenleg is irányító politikus azt mondta: az idén 3 százalékos inflációra számít, ami szerinte 2008-ban is teljesíthető, így a pénzromlás mértéke nem akadályozza majd a monetáris csatlakozást, de az euró bevezetésének lehetséges időpontjáról nem beszélt. A pénzügyminiszter-jelölt hangsúlyozta, hogy a következő években is az erőteljes gazdasági növekedést tartja a legfontosabbnak. Veres János szólt arról is, hogy legkésőbb augusztus végére elkészül a konvergencia program, amelyet szeptemberben kell az Európai Bizottság elé terjeszteni.

Kóka János folytatná a megkezdett munkát

Az üzleti környezet dinamizálására alkalmas és az aktív gazdaságpolitikai eszközöket is jól használó minisztériumot akar felépíteni a kijelölt gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János a gazdasági bizottság előtt kifejtette: folytatni kívánja a 18 hónapja elkezdett munkát, de egy más szerkezetű, megújított tárcát akar kialakítani. A jelenlegi Informatikai és Hírközlési Minisztériumot is magába foglaló új tárca működtetését Kóka János három államtitkárral képzeli el. Tervei szerint egy szakember a gazdasági fejlesztésért, egy az infrastruktúráért, és egy a nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelne. A miniszter kifejtette: a két tárca jelenlegi 70 szervezeti egységéből 25 főosztály kialakítása a cél, a 800 fős létszámot pedig 400-ra csökkentik.

Molnár Lajos, a titkolózó jelölt

Az egészségügyi miniszterjelölt felülvizsgálná a kötelező orvosi kamarai tagságot és a tandíjmentes rezidensképzést. Molnár Lajos az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt több kérdésre nem válaszolt, például arra sem, hogy lesz-e vizitdíj. Csupán annyit mondott, egyelőre nincs döntés a vizitdíjról. A szabad demokrata miniszterjelölt igazi vizitdíjnak a hálapénzt nevezte, amelyet fel akar számolni. Az állam nem akar kórházakat eladni - mondta -, az intézményeket azonban azoknak kell működtetni, akik erre a legalkalmasabbak. Erről pedig az önkormányzatoknak kell dönteniük. Molnár Lajos szerint a hatéves orvosi egyetemi képzés után nem biztos, hogy a szakorvosi képzést is az államnak kellene finanszíroznia. A jelölt a kormányprogram csütörtöki és pénteki parlamenti vitájára hivatkozva több kérdésre nem válaszolt. Például arra sem, milyen elbocsátások várhatók az egészségügyben és mi lesz a több-biztosítós modell sorsa.

Hiller István jelentős vitákra számít

Párbeszédre törekszik az érdekképviseletekkel és a szakmai szervezetetekkel a kijelölt oktatási és kulturális miniszter. Hiller István az oktatási és tudományos bizottság előtt azt mondta: jelentős vitákra számít a jövőben. Az új struktúráról elmondta: az oktatási és kulturális tárca egyesülésével létrejövő új minisztériumban egy államtitkár és öt szakállamtitkár segíti munkáját. Tervei szerint szakállamtitkár felügyeli a köz- és felsőoktatást, a kultúrát, a nemzetközi kapcsolatokat, a gazdasági ügyeket, valamint a létesítmények fenntartásával összefüggő feladatokat. Az egyházi ügyeket a miniszter irányítása alá tartozó miniszteri titkárságon intézik majd. A két tárcánál jelenleg 845-en dolgoznak, de az új minisztérium 606 alkalmazottal kezdi meg működését. Az oktatási és tudományos bizottság 13 igen és 10 nem szavazattal támogatta Hiller István miniszteri jelöltségét.

Szilvásy György miniszterként nem akar politikai szereplő lenni

Erős kormányzással és intézményrendszerrel szeretné irányítani a fejlesztéseket a Miniszterelnöki Hivatal kijelölt vezetője. Szilvásy György az Országgyűlés európai ügyek bizottságának ülésén közölte: szakmai kérdésként kívánja kezelni a fejlesztési források ügyét, így gyorsabb és végrehajthatóbb döntéseket szeretne ezen a téren. Szólt arról is, hogy miniszterként nem kíván politikai szereplő lenni. Az Országgyűlés európai ügyek bizottsága 11 igen szavazattal 7 ellenében támogatta Szilvásy György kinevezését kancelláriaminiszterré.

Göncz Kinga: "nincs komoly diplomáciai múltam"

A magyar érdekek képviseletét az unióban, a csatlakozás teljes befejezését, modern magyarságpolitika működtetését, valamint az európai szociális értékek megőrzését nevezte kiemelt célnak a külügyminiszter-jelölt kedden, a parlament európai ügyek bizottságában. Göncz Kinga külügyminiszteri jelölését az Országgyűlés szakbizottsága a kormánypárti képviselők tíz igen szavazatával, kilenc ellenzéki nem voks mellett támogatta. "Nincs komoly múltam a diplomáciában, miniszteri felkérésemet Gyurcsány Ferenc azzal indokolta, hogy most egy civil értékeket is képviselő tárcavezetőre van szükség. Ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszterként az EU-ban, korábban a konfliktuskezelés terén a Balkánon már szereztem tapasztalatokat" - mondta Göncz Kinga.

Lamperth Mónika: nem csökkentik az önkormányzatok számát

Törvényben meghatározott feladatokat adna a kistérségeknek az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium miniszterjelöltje. Lamperth Mónika az Országgyűlés szakbizottságának keddi ülésén a választott regionális önkormányzatok létrehozása mellett érvelt. A testület kormánypárti többsége támogatta Lamperth Mónika miniszterségét. A szocialista politikus közölte: nincs szükség az önkormányzatok számának csökkentésére. Lamperth Mónika hozzátette: önkormányzati dominanciát szeretne a területfejlesztésben, és továbbra is kiemelt célnak tartja a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatását. A miniszterjelölt közölte: egyelőre nem tudja, mivel pótolják 2008 után a kieső iparűzési adót, de "a forrásokat teljes mértékben pótolni kell majd". A fideszes Kósa Lajos annak az aggályának adott hangot, hogy a megyei önkormányzatok, tudva, hogy már csak néhány évig működhetnek, felélik vagyonukat, hiteleket vesznek fel, így a választott régiók vagyona nem lesz biztosított. Mesterséges csődtömeget hoznak így létre - figyelmeztetett Debrecen fideszes polgármestere.

Kiss Péter: támogatni a szakmunkásképzést

A kormánypárti tagok szavazatával támogatta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt kinevezését az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága. A testület tíz ellenzéki tagja nemmel voksolt. Kiss Péter a meghallgatáson azt mondta: az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a szakiskolai és a szakmunkásképzésre. A fideszes Pokorni Zoltán a miniszterjelölt alkalmasságával összefüggésben azt mondta: Kiss Pétert - a leköszönő kormány tagjaival együtt - jelentős felelősség terheli azért, mert azt a látszatot keltették, hogy rendben van az ország gazdasága, költségvetése. Kiss Péter ezért alkalmatlan a miniszteri poszt betöltésére - tette hozzá az ellenzéki politikus.