Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fejlesztési Kabinet: a legtöbb volt miniszter egy helyen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az InfoRádió értesülései szerint öt volt miniszter felügyeli az öt uniós operatív programnak megfelelő fejlesztési igazgatóságot a Fejlesztési Kabineten belül. A Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök által egyszerűbbnek és olcsóbbnak nevezett rendszerben több politikus és apparátus kap helyet, mint korábban.

A kijelölt miniszterelnök múlt héten jelentette be, hogy az egyes minisztériumokból kivont fejlesztési feladatokat a jövőben az általa irányított Nemzeti Fejlesztési Tanács látja el, amelynek tagjai az érintett, pénteken hivatalba lépő miniszterek, a régiók képviselői és a Fejlesztési Kabinet tagjai. Ez utóbbit Gyurcsány Ferenc vezeti, de a kabinet tagja Bajnai Gordon, mint a fejlesztési ügynökség vezetője, valamint a fejlesztési igazgatóságok vezetői.

Az öt uniós operatív programnak megfelelő területet politikusok felügyelik majd - közölte még korábban Gyurcsány Ferenc, de múlt héten nem nevezte meg őket.

Az InfoRádió értesülései szerint mindegyik élén egykori miniszter áll. A gazdasági versenyképességért felelős fejlesztési igazgatóságot Burány Sándor, a humánerőforrásért felelőst Magyar Bálint, az agrár- és vidékfejlesztést magába olvasztó környezetfejlesztésért felelőst Németh Imre, a területfejlesztésért felelőst Kolber István vezeti, a központi fejlesztési koordinációt pedig Baja Ferenc felügyeli.

Az InfoRádió úgy tudja, mindegyik politikus önálló apparátussal is rendelkezhet. Ezzel együtt ezen programok irányító hatóságai megmaradnak, illetve azok vezetői is.

A rendszer tehát ezzel az öt politikussal bővül, az egyeztetéseket nekik kell lefolytatni a hivatalban lévő illetékes miniszterekkel. Például a kis-, és középvállalkozások körében az egyik legnépszerűbb gazdasági versenyképességi programok és pénzek ügyében Kóka Jánosnak és Burány Sándornak kell egyeztetnie, de az Irányító Hatóságot vezető Egyed Gézának is van szava.

Ha nem sikerül közös nevezőt találniuk, akkor Gyurcsány Ferenc dönthet. Az európai uniós fejlesztési forrás 2007-től évi ezer milliárd forint lesz.